Kézilabda
Andróczki Flóra

Sakk: felemásan kezdtük az online ifjúsági Eb-t

Publikálva: 2021.10.16 Frissítve: 2021.10.16 Sakk

Mátyássy Lázár győzött, Tóth Lili remizett, míg Koltai Dóra és Gergely Dániel pont nélkül kezdte az ifjúsági sakkozók hibrid, online Európa-bajnokságát.

Pénteken kezdetét vette a korosztályos sakkozók hibrid, online Európa-bajnoksága. A hazai szövetség tizenöt játékosnak biztosított lehetőséget a részvételre, közöttük négy MTK-ígéret kapott helyet. A fiatalok a Magyar Sakkszövetség nagytermében versenyeznek helyi bírói felügyelettel, a viadal 9 fordulós, 90 perc plusz lépésenként 30 másodperc játékidővel. 

Az első körben az MTK-sok közül az U18-as lányok között Koltai Dórának volt a legnehezebb dolga, hiszen rögtön a mezőny legmagasabb értékszámával büszkélkedő Adhara Rodriguez Redondóval kezdett. A spanyol női nemzetközi mesterrel nem is bírt Dóri, és a világos bábukat vezetve vereséggel kezdte a tornát. Nem jött össze a jó start Gergely Dánielnek sem az U14-esek között. Reménységünk, bár papíron szerényebb tudással bíró ellenféllel mérkőzött meg, ez a partiban nem látszott. Az azeri Shamil Mammadov legyőzte fiatalunkat. 

Az U12-es lányok között Tóth Lili második kiemeltként kezdhetett, és első meccsén nem is engedte magát legyőzni. Persze, a georgiai Kristine Khvadagiani sem hagyta magát, így pontosztozkodás lett az összecsapás vége. Az U12-es open kategóriában viszont MTK-sikerrel indult az Eb. Mátyássy Lázár remek formát mutatva az azeri Ziya Hasanlinál volt jobb, és szerzett egy pontot.

A játékosok szombaton a második és harmadik fordulóval folytatják az Eb-t, a nap végére pedig már valamelyest körvanalazódnak az erőviszonyok. 

A részletes eredmények ITT érhetők el.

Fotó: MSSZ

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!