Atlétika
Nemes Rita

Sakk: címvédőként az ifjúsági csapatbajnokságon

Publikálva: 2022.10.31 Frissítve: 2022.10.31 Sakk

A tavalyi győztes MTK Budapest két együttessel vesz részt a sakkozók ifjúsági országos csapatbajnokságán.

Hétfő délután kezdődik és csütörtökig tart a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a sakkozók ifjúsági csapatbajnoksága, melyen az MTK Budapest két együttessel vesz részt.

A huszonkét gárdát felvonultató eseményen klubunk első számú csapata a második legmagasabb értékszámmal büszkélkedhet, tehát mindenképpen éremesélyes, a második számú alakulatunkat pedig a tizenharmadik helyen rangsorolják a rajtnál. Az MTK I.-ben Juhász Ágoston, Bokorovics Bertalan, Virág Bálint, Mátyássy Lázár, Szalay-Őcsák Bánk, Koltai Dóra és Tóth Lili küzd a minél fényesebb éremért, az MTK II.-ben Gergely Dániel, Thierry Edvard, Tóth Rafael, Horváth András, Géczi-Zajzon Kristóf, Tóth Tímea, Gergely Bálint, valamint Tóth Jonatán kap lehetőséget.

Tavaly az MTK Budapest sakkszakosztálya, az akkor hét évvel azelőtti újraindulását követően először nyert ifjúsági csapatbajnoki címet, így most címvédőként várja a viadalt. Az aranyat kiérdemlő hetesben Juhász Ágoston, Öngüt Tamás Günes, Gehér Koppány, Kovácsy Barnabás, Bokorovics Bertalan, Mátyássy Lázár és Koltai Dóra szerepelt, közülük négyen ezúttal is asztalhoz ülnek. Hajrá, MTK!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!