Karate
Hárspataki Gábor
Az MTK Budapest sakkcsapatai az élvonal nyitókörét és az NB II harmadik fordulóját is győzelemmel zárták.
Remekül kezdett az MTK Budapest első számú sakkcsapata a Szuperligában. Együttesünk 6,5-5,5-re győzte le Duocor-Makói SVSE gárdáját. Az MTK II. közben már harmadik fordulóban volt érdekelt az NB II-ben. Második számú alakulatunk is 6,5-5,5-re múlta felül aktuális kihívóját, a Barcza-BEAC I. csapatát.
– Nehéz lenne pár mondatban összefoglalni mennyi nagyszerű eredmény született. Mindkét osztályban jóval erősebb csapatokat sikerült megvernünk, és amit külön kiemelnék, hogy Juhász Ágoston a Szuperliga kettes tábláján 2470 pontszámmal rangsorolt nagymestert győzött le! – számolt be Fodor Balázs csapatvezető.
Az eredmények, tabellák ITT érhetők el.