Atlétika
Kulunics Vince

Sakk: az ötödik helyről várjuk az NB I folytatását

Publikálva: 2022.01.26 Frissítve: 2022.01.26 Sakk

Az MTK Budapest alacsony átlagéletkorú csapata vasárnap a Komlói BSK vendégeként folytatja szereplését az NB I-es sakkbajnokságban.

Mint arról beszámoltunk, a múlt hét végén lezajlott a Budapesti csapatbajnokság hatodik fordulója, melyben mindkét sakkegyüttesünk győzelemmel nyitotta az évet. Az első osztályban az MTK Budapest II. 7-5-re verte az Újpesti KSE I. csapatát, a második osztályban az MTK Budapest III. 9-3 győzött az ART 3F egyesülete ellen.

Vasárnap klubunk egyes számú gárdája is folytatja a szereplését az NB I-ben. A hazai második vonalban fiatal csapatunk az ötödik helyen áll, és a játékosokra nem vár könnyű feladat, hiszen az eddigi öt mérkőzését megnyerő (többnyire szoros csatákban), harmadik pozícióban tanyázó Komlói BSK vendége lesz.

Az MTK három győzelme és egy döntetlenje mellett egyszer kapott ki eddig. A vereség éppen a legutóbbi, decemberben rendezett fordulóban jött az éllovas nagykanizsai Tungsram Aquaprofit II. otthonában, így a győzelem útjára való visszatérés is motiválhatja a sakkozóinkat.

A lejátszott öt mérkőzés összességét tekintve több remek teljesítmény is akadt a csapatban. Az MTK legtöbb pontját eddig Gehér Koppány hozta, aki a megszerezhető 5 pontból 3,5-öt gyűjtött, a szintén minden találkozón lehetőséget kapó Kovácsy Barnabás pedig veretlenséggel büszkélkedhet: egy győzelme mellett négy partiját hozta döntetlenre. Ő ugyanúgy 3 pontot szerzett eddig, mint Fodor Balázs.

A bajnokság állása ITT érhető el.
Az MTK Budapest mérkőzéseinek eredménye és játékosainak statisztikája ITT érhető el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!