Kézilabda
Román Dorina

Sakk: az MTK Budapest az ifjúsági csapatbajnok!

Publikálva: 2021.10.28 Frissítve: 2021.10.28 Sakk

Az MTK Budapest együttese a sakkszakosztály hét évvel ezelőtti újraindulása óta először végzett az ifjúsági csapatbajnokság élén.

A fővárosi Láng Művelődési Központ adott otthont a sakkozók ifjúsági és gyermek csapatbajnokságának. A szerdán befejeződött hétfordulós viadalon az idősebbek között az MTK Budapest egyes számú alakulata hat győzelemmel és egy döntetlennel, 29,5 ponttal végzett az élen. A bajnokcsapatban Juhász Ágoston, Öngüt Tamás Günes, Gehér Koppány, Kovácsy Barnabás, Bokorovics Bertalan, Mátyássy Lázár és Koltai Dóra ült asztalhoz.

Bár veretlenül zárt, de így is csak a második hellyel kellett megelégednie a négy győzelem mellett három döntetlenig jutó Géniusz SE Tata-Naszály együttesének, míg a bronzérmet az ASE Paks fiataljai vihették haza. Az MTK viszont teljesen megérdemelten nyerte el az ifi bajnoki címet, melyre egyesületünk a szakosztály hét évvel ezelőtti újraindulása óta várt. Tavaly a járványhelyzet miatt nem rendeztek csb-t, 2019-ben pedig ezüstérmes lett a csapat.

Az MTK harmadik számű alakulata közben a 11., a második számú együttese pedig a 14. helyen zárt egyaránt 21,5 pontot gyűjtve a 26 csapatos mezőnyben. Előbbiben Varga Boldizsár, Broderick Tamás, Tóth Lili, Thierry Edvárd, Géczy Zajzon Kristóf, Boros Krisztián, Kemény Benjámin és Tóth Fanni, utóbbiban Szalay-Őcsák Bánk, Virág Bálint, Gergely Dániel, Forgács András, Fodor Kornél, Tóth Rafael, valamint Tóth Tímea szerepelt.

Az ígéretes gyermekcsapatunk Gergely Bálint, Kiss Inez, Tóth Jonathan, Shen Yiyun, Veres-Pataky Márton és Kiss Villő felállásban 20 pontot kiérdemelve a 10. helyet szerezte meg 14 gárda közül. Itt az Aquaréna Kőbánya SC fiataljai hódították el a bajnoki trófeát, a második a TFSE, a harmadikon a DVTK csapata végzett.

– Ez a verseny a csapat számára hetekkel ezelőtt kezdődött, amikor a kapitány, Kállai Gábor nagymester online összegyűjtötte a gyerekeket, és mind lelkileg, mind szakmailag felkészítette őket – fogalmaz beszámolójában ifjúsági edzőnk, Szabolcsi János. –  Gábor személyében olimpiai ezüstérmes kapitányt kapott a csapat, a kapitány pedig most egy aranyat csapatától. Amennyire valamennyi közvetítést végignézve meg tudom ítélni, konfliktusmentes, jó hangulatú, eredményes együttműködés volt a kapitány és a csapattagok között. A többi csapatunkat Berta Sándor és Fodor Balázs vezette kitűnően, nagy odaadással. A 2003-as születésű fiataljaink búcsúznak az ifjúsági korosztálytól. Öngüt Tamás Günes veretlenül hozta a második táblát, míg Gehér Koppány - aki kezdő korától nálunk játszik - emlékezetes végjátékaival összesen csak egy fél pontot adott le. Kovácsy Barni már volt bajnok a Titánokkal, és most velünk is az lett. Búcsúzik továbbá második csapatunk színes stílusú sakkozója, Forgács András. Az első csapat vezére Juhász Ágoston volt, aki ugyan egy előnyös végjátékot egylépéses elnézés miatt elvesztett, de az első táblán elért öt pontja, különösen pedig a Krstulovic Alex elleni viharos győzelme döntő jelentőségű volt. Mátyássy Lázár taktikus játékkal elért hat és fél pontja aranyat ért. Bokorovics Berci kiváló tartalék volt, Koltai Dórinak pedig ezen a versenyen nem ment igazán a játék, bár minden erejével küzdött.

Szabolcsi János az MTK III. és MTK II. együtteséről úgy tájékoztatott, hogy a két gárda holtversenyben állt, csak a több csapatgyőzelem kedvezett a lelkes harmadik számú egységnek, míg a második csapatunkat több szervezési nehézség is sújtotta. A nemzetközi mester gyerekcsapatunkra kitérve elmondta, hogy az nehéz helyzetbe került, mivel megbetegedések miatt az első táblását át kellett vinni az egyik ificsapatba, így tartalék nélkül maradtak a legkisebbek, de remekül helytálltak.

Berta Sándor, a sakkszakosztályunk vezetője az egyéni elismeréseket érintve annyival egészítette ki büszkén a beszámolót, hogy a gyermekcsapatunk négyes táblás játékosa, Shen Yiyun, továbbá a bajnokcsapat harmadik és ötödik táblás játékosa, azaz Gehér Koppány, valamint Mátyássy Lázár is tábladíjas lett.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!