Kézilabda
Kobela Tamara

Röplabda: négyen már biztos felöltik a kék-fehér mezt idén

Publikálva: 2022.07.26 Frissítve: 2022.07.27 Röplabda

Zajlanak a tárgyalások a következő szezon kerete kapcsán.

Ugyan még az Extraliga fordulóira hosszú időt kell várni a röplabdát szerető közönségnek, a háttérben nincs tétlenkedés, hiszen folyamatosan kötődnek a szerződések új és régi játékosokkal egyaránt. A pozitívumok mellett árnyoldala is van a történetnek, hiszen a távozók névsora is elég népes, a felnőtt együttesünkből máshol folytatja pályafutását: Sziládi Viktória, Kilyénfalvi Zsófia, Boskó Ágnes, Szalai Anna, Marguerite Spaethling, Victoria Giammorini, Borsos Lili, Tettamanti Virág és Petri Izabella. Windisch Kinga pedig befejezte pályafutását.

Ám nincs ok az aggodalomra, hiszen az újonnan érkezők és hosszabbítók listája folyamatosan gyarapszik. Közülük négy játékos kilétére most fény is derül. Varga Brigitta főként még az utánpótlásmeccseinken mutathatta meg tehetségét, ám most a nagyok közt még több teret kaphat, továbbra is kék-fehérben folytatja. Rajta kívül pedig a saját utánpótlásunkból csatlakozik az állományhoz Briga Zsanett is.

Endrődi Hanna a veszprémi BMRC Sport KFT. csapatától feladó posztra érkezik hozzánk, míg a szintén Extraligás UTÉ-ból Szabó Lili választott minket, aki szélső ütő pozícióban játszik. Lili korábban a FATUM Nyíregyháza utánpótlásgárdáiban is játszott, onnan igazolt át a lila-fehérekhez 2020-ban.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!