Kézilabda
Andróczki Flóra
U12-es röplabdacsapatunk az UTE csarnokában rendezett tornán szerepelt hétvégén.
Pető Rita, tréner nagy izgalmakkal várta a mérkőzéseket, ugyanis két gárdával indultak a vasárnapi tornasorozaton, melyből az egyik csupán most szeptemberben kezdett el röplabdázni. Az újonc lányok mellett vezetőedzőjük is debütált velük, erről is beszélt Pető Rita.
─ Az első csapatunk mellett Kiss Nelli, edző is először mutatkozott be mérkőzésen tanítványaival, akinek szívből gratulálok, ugyanis bátran, biztató szavakkal támogatta a csajokat.
A kisebbek tornáján 4-4 elleni játékban mutathatták meg magukat fiataljaink. A haladóbb csoportba tartozó lányaink az élmezőnyben végeztek, a mérkőzések során izgalmas, hosszú labdamenetekben küzdhettek meg az elért pozícióért. Tavaly ők még a szupermini korosztályban versenyeztek, így hatalmas örömére szolgált a szakmai stábnak, hogy alsó nyitás helyett már bátrán oda mertek állni felsővel is nyitni, valamint a hálónál már ugranak, és olykor valaki már ütött is. Rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban, ami szerencsére a hétvégi eredményen is meglátszott. A Delta együttese ellen kiélezett küzdelem volt, vezettünk is, de az óriási élmény és izgalom még magával ragadta a lányokat. Ezen kívül a többi mérkőzésen győzelemmel hagytuk el a pályát. Kiváló tapasztalat volt a lányoknak, és számunkra is, szépen haladunk a megkezdett úton, továbbra is nagy motivációval dolgozunk tovább együtt.
Csapattagok: Mihály Zille, Gétay Georgina, Nagy Alexandra, Babits Lola, Kingdornai Viktória, Décsi Adél, Barcsa Boglárka, Sipos Milla.
Vezetőedző: Kiss Nelli
A másik csapatunkból a legtöbben most tanévkezdéskor ismerkedtek meg a sportággal. Magával ragadó lelkesedéssel és hozzáállással várták az első tornájukat. Ugyan még rengeteg rutint és tapasztalatot kell gyűjteniük, de a játék alapja megvan, hiszen a lelkesedést nem lehet senkire sem ráerőszakolni, és ha ez megvan akkor az egész játék is felszabadult hangulatban zajlik.
Pető Rita a következőképp értékelte a hétvégi meccseket:
─ Rengeteget tanultunk a hétvégéből, a helyezkedéstől kezdve az alapérintéseken át nagyon sokat kell még fejlődnünk, de szépen haladnak a lányok. Gyönyörű érintéseket is láttam, nagyon küzdöttek, de a rutin hiányában bizonyos helyzetekben leblokkoltak a csajok. A célunkat viszont elértük, hiszen fontos, hogy ezeket a ─ mérkőzéseken szerzett ─ tapasztalásokat gyűjtsük, ezzel pedig napról napra ügyesebbek és jobbak leszünk. Ők a jövő, így nincs más hátra, mint előre.
Csapattagok: Gémesi Norma, Kovács Natasa, Kalmár Evelin, Szikla Róza, Zánkai-Laki Flóra, Ágoston Hanna, Major Blanka, Sándor Zorka.
Vezetőedző: Pető Rita