Atlétika
Szabó Beatrix
3-0-s vereséget szenvedtünk a rájátszás 5-8. helyéért zajló első mérkőzésen az UTE együttesétől.
Az első szettet lehengerlően indították lányaink, hiszen két Vicky Giommarini és egy Kilyénfalvi Zsófia ponttal máris 3-0-ra vezettünk. Ugyan ellenfelünk sem hagyta magát és egyenlített, de újabb erőre kapcsolva ismét mi voltunk előnyben. Sajnos olyan fórt nem tudtunk kialakítani, amiből ne tudott volna az UTE együttese visszajönni, így folyamatosan a nyomunkban voltak. 11-10-nél először vezetett a hazai gárda, melyet további két ponttal gyarapítottak, így Leiszt Máté időt kért.
A rövid szünet után 14-13-nál fordult a kocka, ismét mi léptünk meg eggyel. Ezután nagy csata alakult a pályán, hol az egyik, hol a másik fél dominált. 19-17-nél újra mi örülhettünk, ekkor a hazaiak szakvezetése kért pihenőt. Sajnos az időkérés hasznosnak bizonyult, hiszen 6-0-s szériát produkáltak a lila-fehérek, és ettől kezdve megállíthatatlanul nyerték az első etapot.
A második szett eleje ugyan még szoros volt, és 8-7-nél még mi vezettünk. Ezt követően állva hagyott minket az UTE, és 17-8-nál már náluk volt a magabiztos előny. Sajnos ezután is tovább domináltak a meccsen, így könnyedén nyerték a második etapot 25-10-re.
A harmadik szett ismét olyan kiélezett küzdelmet hozott, mint ami az első szettet jellemezte. 21-20-nál ugyan a lila-fehérek voltak egypontos fórban, de rontott nyitásuknak köszönhetően megkaptuk az esélyt. Sajnos nem sikerült élni vele, amit az UTE kihasznált arra, hogy pontot tegyen a mérkőzésre, és 25-21-re a harmadik szettet is megnyerte.
Női Extraliga rájátszás 5-8. hely, első mérkőzés
2022. április 13. 18:00, Budapest, UTE Röplabda Csarnok
UTE‒MTK Budapest 3-0 (-21, -10, -21)
Játékvezetők: Halász E., Ujházy M. (Berényi E., Csizmarik Á.)
UTE: Del Rio Preval 8, Krasteva 13, Ambrosio 11, Koleva 9, Ovecková 1, Petőváry 11. Csere: Dömsödi (liberó)
Vezetőedző: Horváth András
MTK Budapest: Giommarini 8, Kilyénfalvi 10, Tettamanti 4, Berkó 1, Windisch 8, Tatár 5. Csere: Szalai, Weidemann (liberó), Borsos 1, Sziládi 2, Boskó.
Vezetőedző: Leiszt Máté
Leiszt Máté: ‒ Az első szett végjátékának kimenetele rányomta a bélyegét a másodikra. A mérkőzésen sok ki nem kényszerített hibánk volt, melyekből ellenfelünk ért el pontokat. Ma az UTE kevesebbet hibázott, ám ez még csak az első állomás volt, szombaton újult erővel lépünk pályára, hogy javítani tudjunk.
UTE‒MTK Budapest