Kézilabda
Poczetnyik Luca

Röplabda: A stáb marad, a játékoskeret átalakul

Publikálva: 2021.07.01 Frissítve: 2021.07.01 Röplabda

Röplabdaszakosztályunk vezetője, Nyári Virág adott bővebb felvilágosítást a keretet illető változások kapcsán.

A kispadon nincs változás: Leiszt Máté marad a vezetőedző, az ő munkáját továbbra is Schildkraut Krisztián segíti, Bozóki Marcell is folytatja klubunk masszőreként, Pavetits Bálint tölti be a statisztikus posztot, és – a korábbi évekhez hasonlóan – dr. Szikora Gyula marad a csapatorvos.  

Ami a játékoskeretet illeti, a következő szezonban is a klubunkat erősíti majd Berkó Lili, Borsos Lili, Kilyénfalvi Zsófia, Petri Izabella és Szalai Anna, illetve a felnőttek között bizonyíthat klubunk tehetsége, Varga Brigitta.

Különböző okokból ugyan, de máshol folytatja pályafutását Dani Laura, Durst Anna, Godó Panni, Lesi Olívia, Papp Orsolya, Sátorhelyi Lilla, Szerencsés-Miklai Zsanett és Vezsenyi Adrienn. Mindannyiuknak köszönjük az MTK-ért tett erőfeszítéseiket, és sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz!

A távozók pótlásáról természetesen gondoskodott a szakosztály vezetősége: a következő napokban, hetekben egyesével lebbentjük fel a fátylat új igazolásainkról. Érdemes lesz figyelemmel követni csapatunk Facebook, illetve Instagram-oldalát!

Nagy változások történtek a keretben, de ez elmondható szinte minden csapatról, nagy volt a játékosmozgás. A távozók között voltak olyanok, akiket szerettünk volna megtartani, de összességében azt gondolom, hogy olyan keretet tudtunk végül kialakítani, amelyben nagyon bízunk, és amellyel reális esélyünk van a bennmaradásra – vélekedett szakosztályvezetőnk, Nyári Virág.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!