Atlétika
Krizsán Xénia
A jövő évi párizsi olimpián az összetett fináléra pályázik Pigniczki Fanni ritmikus gimnasztikázó, aki múlt szerdán karikával bronzérmet nyert a Valenciában rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
A 23 éves magyar sportoló, aki Spanyolországban az összetett selejtezőjében elért 11. helyével olimpiai kvótát is szerzett, az M1 aktuális csatornán elmondta, a 2021-es tokiói játékokra mindössze hat hete volt felkészülni, így akkor csak tartani tudta formáját, most azonban egy éve lesz erre, ennyi idő alatt pedig mentálisan és fizikálisan is fejlődhet.
– Nagyon szeretném, ha olyan jól tudnék teljesíteni, hogy az összetett döntőbe kerüljek, ez ugye az első tízet jelenti – mondta Pigniczki.
Egyesületünk versenyzője a magyar ritmikus gimnasztika második vb-érmét szerezte, előtte ötven évvel Patocska Mária szintén bronzérmes volt ugyancsak karikával, hármas holtversenyben.
Gyakorlatával kapcsolatban a magyar sportoló elmondta, Deutsch-Lazsányi Erikával tavaly ősszel rakták össze, és most sikerült a legjobban ebben az évben bemutatnia.
A párizsi játékokon csak összetettben osztanak érmeket ritmikus gimnasztikában.
Forrás: MTI