Rg: „Mintha csak álmodnék” – Pigniczki Fanni

Az MTK Budapest olimpiai kvótás ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni hétfőn már az ötkarikás ruhakollekcióját is átvette.

Szombaton a bulgáriai Várnában vált biztossá, hogy az MTK Budapest kiválósága, Pigniczki Fanni emlékezetes Eb-szereplésének köszönhetően 21 év után újra lesz magyar ritmikus gimnasztikázó az olimpián. Sportolónk vasárnap késő éjszaka érkezett haza a kontinensviadalról, de a rajongókat ez sem tántorította el attól, hogy virágcsokrokkal és kitörő ovációval köszöntsék a friss kvótást klubunk városmajori rg-csarnokánál.

– Számítottál erre a fogadtatásra?

– Nem! Ezért nagyon meg is lepődtem! Nem gondoltam volna, hogy ilyen késő este bárki is várni fog minket, de nagyon jólesett. Fáradtak voltunk, és aludtunk buszban, majd amikor már csak húsz percnyire jártunk, akkor szóltak, hogy keljünk föl, mert elég sokan vannak a csarnoknál. Így is volt, és nagyon meghatódtam. Emlékezetes marad.

– Volt időd kicsit is pihenni az első itthoni napodon?

– Elég sűrű volt a program. Új dresszeim készülnek, és előbb azoknak a próbájára igyekeztünk, majd az antidopping csoporthoz mentünk vizsgálatra, aztán átvettük az olimpiai ruhákat is.

– Hogy tetszenek?

– Nagyon! Rengeteg mindent kaptunk. Talán negyvenhét különböző ruhadarabot vettem át, közte melegítőkkel, utcai viselettel, edzésfelszereléssel és a felvonuló ruhával.

– Mindezt a szombati teljesítményeddel érdemelted ki. Azóta homályosodnak vagy élesednek az emlékezetedben a döntős pillanatok?

– Még mindig úgy érzem, mintha csak álmodnék. Próbálom feleleveníteni, hogy pontosan mi és hogyan történt, de még nem minden tisztult ki teljesen. Hirtelen és gyors volt az egész. Még most is az. Még nehéz elhinni, hogy ez a valóság.

– Melyik kép ugrik be elsőként?

– Amikor befejeztem az utolsó, buzogánygyakorlatomat és fölnéztem az égre. És az érzés, amelyet akkor éreztem, majd éreztünk Noémivel (Gelle Noémi, edző – a szerk.) a lihegőben.

–  Meg tudod fogalmazni?

– Talán teljesen jól nem lehet szavakba önteni, de leginkább a felszabadultsághoz járt közel. Éreztem, hogy mindent megtettünk, amit lehetett és jól sikerült mind a négy gyakorlatom. Megkönnyebbülés is volt benne, hogy vége ennek a hosszú kvalifikációs időszaknak. Sok minden sűrűsödött abba a pár percbe.

– Mi vezetett végül a sikerhez?

– Már a világkupákra is felkészültem érkeztem, de nem sikerült kihoznom magamból a legtöbbet. Az utolsó, pesarói állomás előtt a harmadik, még kvótát érő helyen álltam, de nem tudtam megtartani. Ez megviselt, mégis előnyt jelentett a későbbiekben. Sokat tanultam belőle, és mivel én már tudtam, milyen közel járni a kvótához, és lemaradni róla, nem szerettem volna még egyszer átélni. A tapasztalatokat felhasználva, a tanulságokat levonva az edzőimmel úgy építettük fel az Eb-t, hogy a korábban elkövetett hibákat a lehető legnagyobb mértékben kiküszöböljük. Most már azt mondom, minden így volt jó, ahogyan történt.

– Ahhoz, hogy beteljesítsd a gyerekkori álmod, és kijuss az olimpiára, kivételes akaraterőre volt szükséged. Szorgalmad és kitartásod példaértékű a fiatalabbak előtt. Sosem inogtál meg?

– Mindenkinek vannak nehezebb időszakai. Az, hogy teljesen befejezem, nem fordult meg komolyan a fejemben. Viszont kerültem mélypontokra, és éreztem úgy, hogy nincs sok értelme a küzdelmemnek. Olyankor elgondolkoztam, hogy megéri-e ezt csinálni?

– Aztán csináltad tovább…

– Igen, mert ha kellett, akkor lelket öntöttek belém a családtagjaim, barátaim, edzőim. Nehéz számszerűsíteni, hogy hányan járultak hozzá valamilyen módon a mostani sikerhez.

– Az álom pedig nemsokára Tokióban folytatódik.

– Most kicsit szusszanunk és megpróbálunk feltöltődni. Aztán folytatjuk az edzéseket, és még államvizsga is vár rám. Az olimpia előtt lesz még egy felkészülési versenyem, aztán eljön a pillanat, amikor indulunk!

Ezt olvastad már?