Atlétika
Nagy Marcell
A szerdán Tel-Avivban rajtoló ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon az olimpikon Pigniczki Fanninak, Wiesner Hannának, Gyulai Blankának, Vörös Szonjának, valamint az együttes kéziszer-válogatottnak is szurkolhatunk.
Szerdától vasárnapig Izraelben, Tel-Aviv városában rendezik a 38. ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot, amelyen a felnőtt egyéni legjobbak és az együttes kéziszercsapatok mellett a junior egyéni versenyzők is részt vesznek.
A kontinensviadalt a juniorok kezdik meg, az MTK Budapestből Gyulai Blankának és Vörös Szonjának szoríthatunk. Szonja buzogánnyal és szalaggal, míg Blanka karikával és labdával mutatkozik be.
Klubunk olimpikonja, Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna csütörtökön lép először szőnyegre. Fanni mind a négy szerrel bemutatja a gyakorlatát, Hanna hárommal lesz érdekelt (labda, karika, buzogány). Rajtuk kívül Lovász Luca képviseli a magyar színeket.
A felnőtt együttes kéziszer-válogatott – melynek a Jurca Lilla, Szabados Dóra, Varga Lujza, Mészáros Mandula Virág, Urbán-Szabó Mónika alkotta MTK-különítmény mellett Farkas Júlia a tagja – szombaton következik az 5 karika, valamint 3 szalag, 2 labda gyakorlatokkal.
A hazai szövetség arról tájékoztat, hogy a juniorok versenykiírása szerint szerenkénti és egyéni csapateredményt hirdetnek. A felnőttkorosztályban egyéni kategóriában hirdetnek szerenkénti és egyéni összetett győztest is, míg az együttes kéziszercsapatok esetében szintén szerenkénti és összetett csapateredményt számolnak. Emellett a felnőtteknél is lesz team-verseny, amely két részből tevődik össze: a felnőtt egyéni versenyzők selejtezőbeli nyolc, és az együttes kéziszercsapat két gyakorlatának összesítéséből.
Részletes program, ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Tel-Aviv (helyi idő)
Június 15. 10:00-18:10, selejtezők, (juniorok és egyéni csapat eredmény)
Június 16. 9:00-17:55, selejtezők, (felnőtt egyéni - labda és karika); 19:30-21:30, döntők, junior egyéni szerenkénti
Június 17. 10:00-19:20, selejtezők, (felnőtt egyéni - buzogány és szalag)
Június 18. 11:00-16:05, döntő, felnőtt egyéni-összetett; 17:30-20:20, selejtező, felnőtt együttes kéziszer-csapat (5 karika; 3 szalag és 2 labda)
Június 19. 10:00-12:15, döntők, felnőtt szerenkénti; 13:00-14:35, döntők, felnőtt együttes kéziszer-csapat (5 karika; 3 szalag és 2 labda)
(Forrás: MATSZ)
Rg: számos érem a korosztályos magyar bajnokságon
Rg: egyéniben és csapatban is többször a Gymnasiede dobogóján
Rg: Pigniczki Fanni a sportág történetének első egyéni Európa-bajnoki érmét nyerte meg, labdagyakorlatával ezüstérmes lett (VIDEÓ)
Rg: Pigniczki Fanni a második olimpiáján is kitett magáért