Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Rg: szerdán kezdődik a várnai Európa-bajnokság

Publikálva: 2021.06.08 Frissítve: 2021.06.08 Ritmikus gimnasztika

A ritmikus gimnasztikázók szerdán rajtoló várnai Európa-bajnokságán összesen tíz versenyző képviseli az MTK Budapestet; Pigniczki Fanninak most nyílik utoljára esélye az olimpiai kvóta megszerzésére.

Szerdán kezdetét veszi a ritmikus gimnasztikázók várnai Európa-bajnoksága. A kontinensviadal első napján a junior együttes kéziszer-válogatottaké lesz a főszerep, csütörtöktől a felnőtt egyéni versenyzők, majd szombattól a felnőttcsapatok lépnek szőnyegre.

A juniorcsapatban az MTK Budapestből Mészáros Alexa, Szabados Dóra, Varga Lujza és Virga Emma szerepel Hegedűs Hanna és Tukacs Lotti mellett, míg a felnőtt együttes kéziszer-válogatottban Fekete Anita, Fodor Nadin, Mészáros Mandula és Urbán-Szabó Mónika képviseli a klubunkat – rajtuk kívül Farkas Júlia és Somhegyi Réka tagja a hatosnak. Az Eb-n két MTK-s egyéni versenyző lesz érdekelt, az olimpiai kvóta megszerzésére hajtó Pigniczki Fanni, valamint Wiesner Hanna.

Deutsch-Lazsányi Erika, a hazai szövetség technikai bizottságának, egyben az MTK Budapest szakosztályának elnöke a viadal előtt az elvárásokról számolt be.

– A junior együttes kéziszercsapattól a szerenkénti döntőbe jutást várom. Az sem kizárt, hogy mindkét szerrel bekerülnek, de a mentális és a fizikai terhelés is nagy lesz, hiszen nagyon gyors a verseny. Nem könnyű feladat tizenhárom-tizenöt éves lányoknak a selejtező után újra szőnyegre lépni, de arra készítjük őket, hogy ezt bírják. Felnőtt egyéniben mindenkitől a maximumot szeretném látni. Jó lenne, ha a tudása legjavát nyújtaná, mind Fanni, mind pedig Hanna. Az olimpiai kvalifikáció megszerzése szempontjából Fanninak mindenképpen a huszonnégyes egyéni összetett finálé a cél, hiszen itt van lehetőség a kvóta megszerzésére. Úgy vélem, ha Hanna jó napot fog ki, akár ő is bekerülhet a legjobbak közé összetettben. Ez azért is lenne fontos, mert ez azt jelentené, hogy a selejtezőben tudása maximumát adta. Ez pedig most azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert abból a nyolc gyakorlatból, illetve a felnőtt együttes kéziszercsapat selejtezőbeli két gyakorlatából áll össze a teamverseny végeredménye. Idén először ez is kvalifikáció, méghozzá a világbajnokságra, ugyanis csak a legjobb tizenkét ország indulhat az idei vb teamkategóriájában. Ha sikerülne, az nagyon nagy presztízzsel bírna, hiszen tudjuk jól, hogy a ritmikus gimnasztika Európa központú. Az együttes kéziszercsapat szintén szombaton mutatkozik be. Többször mondtam már, ez nagyon fiatal csapat, a teamranking miatt nagyon fontos, hogy tudásuk legjavát adják a selejtezőben. Tőlük nem elvárás a finálé, de Pesaróban is nagyon kellemes meglepetést okoztak a döntőbe jutással. Más országok újoncaihoz képest nagyon jól állnak a mieink. Biztos, hogy rendkívül erős lesz a mezőny, hiszen olimpiai évben vagyunk, júliusban ötkarikás játékok, így mindenki a legjobbat akarja majd nyújtani.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!