Kézilabda
Török Lilly

Rg: Pigniczki Fanni Spanyolországban zárja az évet

Publikálva: 2021.11.26 Frissítve: 2021.11.26 Ritmikus gimnasztika

Az MTK Budapest olimpikon ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni a spanyol bajnoki finálé vendégszereplőjeként várja az idei utolsó megméretését.

Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni pénteken utazik el Valladolid városába, hogy vendégszereplőként részt vegyen a spanyol bajnokság fináléjában.

Olimpikonunk elmondása szerint – bár szombaton nincs lehetősége edzeni – a repülőjáratok menetrendje miatt kell korábban indulnia. A spanyol bajnoki döntő hasonló rendszerben működik, mint Olaszországban (ahol korábban Fanni már versenyzett), azaz a kluboknak lehetőségük van idegenlégióst szerepeltetni a versenykiírás szerint. A Pozuelo csapatának Fannira esett a választása, aki két szerrel, buzogánnyal és karikával lép szőnyegre.

A fináléban egyébként divíziónként öt csapat szerepel, a Pozuelo ritmikus gimnasztikázói a második etapban kerülnek sorra. Fanni egyedül utazik a viadalra, amely után azonnal indul vissza Magyarországra, és ezzel számára is befejeződik a 2021-es versenyszezon.

– Nagyon büszke vagyok, hogy az olasz után most a spanyol bajnoki döntőbe is meghívtak – mondja Fanni. – Ezúttal csak két szerrel mutatok be gyakorlatot, de ilyen hosszú év zárásaként ez is éppen elég lesz. Várom a versenyt és természetesen, nagyon kíváncsi vagyok.

(MATSZ)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!