Kézilabda
Koronczai Petra

Rg: Pigniczki Fanni már szinte családtag a Serie A-s milánói klubban

Publikálva: 2021.02.26 Frissítve: 2021.02.26 Ritmikus gimnasztika

Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni remek formát mutatott az olasz bajnokság nyitóversenyén.

A múlt hét végén az olasz bajnokságban vendégszerepelt az MTK Budapest két kiváló ritmikus gimnasztikázója, Pigniczki Fanni és Kocsis Evelin. A sorozat évről évre lehetővé teszi, hogy az egyesületek egyéni csapatai egy légióssal egészüljenek ki.

A Nápolyban rendezett fordulón Fanni a milánói Forza E Coraggio Serie A1-es csapatát erősítette – ahogyan már 2019-ben is. Az első állomáson a négyfős együttesek tagjai egy-egy különböző szerrel léptek szőnyegre. Fanni szalaggal az egész mezőnyből kiemelkedett, hiszen a tizenkét klub versenyzője közül ő kapta a legmagasabb pontszámot a szalaggyakorlatára.

– Szinte már családtagként fogadnak az egyesületnél, hiszen ez a harmadik évem az olasz bajnokságban – számol be az olimpiai kvótára is esélyes versenyzőnk. – A lányokkal és az edzőkkel is nagyon jóban lettem. Szerencsére, a gyakorlatom elég jól sikerült, és remélem, a továbbiakban is tudom majd segíteni a csapatot a pontjaimmal.

A nápolyi versenyen a milánói csapat mindössze fél századponttal maradt le a dobogóról, és végül negyedik lett. Sportolónk szerint azonban a helyezésnél fontosabb dolog is akad.

– Ők is és mi is nagyon örültünk, hogy ki tudtunk utazni ebben a bizonytalan helyzetben, hiszen a szereplésünk az utolsó pillanatig kétséges volt. Legutóbb a tavaly novemberi Európa-bajnokságon szerepeltem külföldi versenyen, az előtt pedig nagyon sokáig nem adatott lehetőség megmutatni magam. Most szerettem volna megnézni téthelyzetben, hogy hol tartok, és mi az, amit a nehezített gyakorlataimból versenyen is meg tudok csinálni. Figyelembe véve, hogy az idei első versenyem volt, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. A tervek szerint másfél hét múlva utazunk vissza a bajnokság folytatására, amelyet a Milánóhoz közeli Desióban rendeznek.

Kocsis Evelin a Serie A2-ben a most hetedik helyen záró római Opera csapatának a legjobb pontszerzője lett. Az ő élménybeszámolója hamarosan következik.

A Serie A részletes eredményei ITT érhetők el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!