Atlétika
Nemes Rita
Az olimpiai kvótás Pigniczki Fanni döntőbe jutott labdával a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Az MTK Budapest kiválósága, Pigniczki Fanni döntőbe jutott labdával a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon, csütörtökön.
Fanni a selejtezőben 33.350 pontot kapott, és a nyolcadik helyen került a vasárnapi fináléba. Mint az MTI-nek elmondta, labdagyakorlatra még sosem adtak neki ilyen magas pontszámot nemzetközi versenyen.
– Összességében elégedett voltam, de tudtam volna még jobban is csinálni. A pontszámnak persze nagyon örülök – tette hozzá.
Karikával 33.650 pontot kapott, ezzel kilencedik lett, és első számú tartalékként várhatja a döntőt. Ez nagyjából ugyanaz a gyakorlat, amivel tavaly bronzérmes lett a világbajnokságon, és amivel az olimpiára is készül, bár kisebb változások vannak benne, ami emeli a technikai nehézségi értéket.
– A karikagyakorlatom eleje olyan volt, hogy mentés mentés után, és utána még egy mentés, és még egy mentés. Sokszor előfordul, hogy a harmadik-negyedik mentésre már kicsit szétesek, és nehezebben tudom korrigálni a dolgokat, de nagyon örülök, hogy most sikerült jobban összeszednem magam, és utána már pontosabban folytatni a gyakorlatomat.
Fanni kifejtette: tudja, min gondolkozott éppen akkor, amikor bement a szőnyegre. Egy elemet szeretett volna kijavítani, és talán a kelleténél jobban erre összpontosított.
– Ahhoz képest, hogy sok mentésem volt az elején, és akadtak kihagyások is, nagyon jó a pontszám. Remélem, elég lesz ahhoz, hogy megmutassam magamat a döntőben is, és akkor megpróbálom kijavítani.
Az egyéni összetett selejtező hetedik helyén álló Fanni elmondta, egyrészt nyugalmat érez, hiszen már szinte mindent elért pályafutása során, amit szeretett volna, sőt többet is, mint amit valaha gondolt. Ez általában megnyugtatja, mert már nem kell bizonyítania, csak saját magát adnia.
– A másik oldalon viszont természetesen teher is, mivel bennem van, hogy világbajnoki dobogós voltam karikával, és milyen sok lehetőség van mindegyik gyakorlatomban. A hazai rendezés sokszor előnyt jelent, így természetesen szeretném kihozni magamból a legtöbbet, és kihasználni ezt a lehetőséget.
Az MTK Budapest másik kitűnősége, Wiesner Hanna labdával 31.950 pontot kapott, amivel 14. lett a selejtezőben, karikával 32.000 pontot szerzett, ami a 19. helyet jelentette neki. Egyéni összetettben a 14. pozícióból várja a folytatást.
– A labdagyakorlatommal elégedettebb vagyok. Sajnos a karikában volt egy kisebb hiba, ezt kívülről egy szurkoló nem látja, és igyekeztem megoldani, hogy még a bírók se vegyék észre – nyilatkozta az MTI-nek.
Hozzáfűzte, a hiba ellenére elégedett a pontszámmal, nem gondolta volna, hogy ennyit kap. Nagyon örül neki, hiszen azon a kis hibán kívül mindent próbált a legjobban megcsinálni.
Mindkét magyar felnőtt egyéni versenyző szőnyegre lép pénteken délután a buzogány és a szalag selejtezőjében is. A csütörtök esti programban hazai részről Vukmir Elena lesz érdekelt, aki karikával és labdával is döntőzik a juniorok között.
(Forrás: MTI, Fotók: Hegedüs Gábor)
Ritmikus gimnasztika: csajos témák Pigniczki Fannival (VIDEÓ)
Rg: a hazai közönség hatalmas löketet adott együttes kéziszercsapatunk gyakorlatának bemutatásához (VIDEÓ)
Rg: fantasztikus hangulatban mutatkozott be Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna az Eb-n
Ritmikus gimnasztika: „Izgatottan várjuk a napot, hogy beköltözhessünk az MTK Sportparkba” ‒ Lauber Zsófia (VIDEÓ)