Atlétika
Krizsán Xénia
Pigniczki Fanni örül, hogy újra hazai közönség előtt versenyezhetett a mesterfokú bajnokságon, melyen ezúttal sem talált legyőzőre.
Mint arról beszámoltunk, remekül szerepeltek az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázói a múlt hét végén Törökbálinton rendezett mesterfokú bajnokságon, hiszen heten is az összetett verseny első nyolc helyezettje között zártak.
Az első helyet kiérdemlő Világjátékok-bronzérmes olimpikonunk, Pigniczki Fanni így összegzett a hazai szövetségnek:
– A gyakorlataim összességében jól sikerültek, talán azt is mondhatom, hogy az évben most sikerült a legkiegyensúlyozottabban versenyeznem. Minden gyakorlatomban van még min csiszolni, javítani, de összességében elégedettek lehetünk velük így a szezon végén. Jól éreztem magam a szőnyegen, és éreztem a sok szurkoló támogatását, ami nagyon jól esett. Jó volt itthon, hazai közönség előtt versenyezni.
Rg: „ A magyar ritmikus gimnasztikának helye van az európai élvonalban” ‒ Deutsch-Lazsányi Erika
Rg: „Pigniczki Fanni nagyon megérdemelte a sikert” ‒ Deutsch-Lazsányi Erika (VIDEÓ)
Rg: Fanni átvette a díját, de csak ennyi időre szakította meg az edzést
Rg: Pigniczki Fanni München mellett pihent a legfontosabb időszak előtt (LAPSZEMLE)