Tenisz
Gálfi Dalma

Rg: duplán a dobogón a juniorcsapat Bukarestben

Publikálva: 2021.05.22 Frissítve: 2021.05.23 Ritmikus gimnasztika

Nyolc MTK Budapest-versenyző állt dobogóra a ritmikus gimnasztikázók bukaresti Irina Deleanu-kupájának második napján: a junior együttes kéziszer-válogatott ígéretei kétszer voltak érdekeltek az éremosztón és a felnőttcsapat is érmes lett - utóbbit előre borítékolhattuk. Közben Kocsis Evelin labdával folytatta remeklését az egyéni juniorversenyben.

A ritmikus gimnasztikázók nagy hagyományokkal bíró Irina Deleanu-kupáját 20. alkalommal rendezik meg péntektől vasárnapig Bukarestben. A rangos eseményen az MTK Budapest egyéni juniorversenyzői, Kocsis Evelin, Krasznay Blanka és Vörös Szonja mellett a felnőtt és a junior együttes kéziszer-válogatott vesz részt. Sőt, a csapatok szombaton be is fejezték a szereplésüket – nem akármilyen teljesítménnyel.

A Deutsch-Lazsányi Erika szakmai vezetése, valamint Lauber Zsófia és Márton Minea edzők felügyelete mellett korosztályos Eb-re készülő juniorválogatott már pénteken kiemelkedően tornázott, és az 5 labdagyakorlatára a tizenöt nemzetet számláló mezőny ötödik legmagasabb pontszámát kapta (31.700). A csapat, melyet klubunkból Varga Lujza, Mészáros Alexa, Virga Emma és Szabados Dóra erősített a román fővárosban (a pécsi Hegedűs Hanna és Tukacs Lotti mellett), szombaton még összeszedettebbnek mutatkozott: az 5 szalag gyakorlatát a második legmagasabb pontszámmal (25.550) illették a bírók. Így 57.250 pontot gyűjtve a „szalagos” ezüst mellett az összetett versenyben is dobogóra állt a fiatalabbik válogatott: bronzérmes lett a győztes lengyelek és a második izraeliek mögött. A siker értékét pedig csak növeli, hogy a magyarok után olyan sportági nagyhatalmak következtek a sorban mint a bolgárok, a fehéroroszok vagy az ukránok.

– Szombaton arra volt szükség, hogy a lányok nagyon higgadtak legyenek, mert a második csoportban az utolsó gyakorlatot mutattuk be szalaggal – jelenti a helyszínről Lauber Zsófia, aki klubunk szakosztályvezetői pozícióját is betölti. – Előttünk már több csapat is rontott, úgyhogy leginkább csak odafigyelést kértünk a lányoktól. Örömünkre nagyon tiszta szalaggyakorlatot mutattak be, ez segítette őket kétszer is a dobogóra. Az Európa-bajnokságon az itteni csapatok mellett még öt ország fog részt venni. Bizakodóan tekintünk előre, hiszen főpróbaként nagyon jól sikerült ez a verseny. Az Eb-ig hátralévő időt a finomra hangolással fogjuk tölteni.

A felnőtt együttes kéziszer-válogatottban Urbán-Szabó Mónika, Mészáros Mandula, Fodor Nadin és Fekete Anita szerepelt MTK-sként Farkas Júlia, valamint Somhegyi Réka társaságában. A „nagy” csapatnak mindössze két kihívója akadt Bukarestben. A válogatott az 5 labdára 35.700, a 3 karika+2 buzogány gyakorlatára 32.250 pontot kapott, ezzel az összetett verseny másodikjaként zárt a mexikóiak mögött és a szlovákok előtt.

Amíg magyar szempontból szombaton a csapatok kerültek nagyobb reflektorfénybe, addig természetesen az egyéni juniorversenyzők folytatták remeklésüket – ezúttal labdával. A pénteken karikával is „szárnyaló” junior Eb-bronzérmes Kocsis Evelin 21.650 pontja a hatvanötfős mezőny harmadik legmagasabbra értékelt produkciója volt, így összetettben 43.450 ponttal a harmadik helyről várja a vasárnapi szalagot és a buzogányt.

Krasznay Blanka a labdára 19.950, Vörös Szonja 18.650 pontot kapott, ezzel mindketten a mezőny első harmadában zártak a szerrel, összetettben pedig Blanka a 21. (36.300), Szonja a 25. (35.800) féltávnál. A pécsi Lovász Luca is kimagaslóan teljesít: 37.500 pontja a 17. helyet jelenti két szer után.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!