Karate
Sterck Laura

Rg: „A tokiói olimpia után gondolkoztam azon, hogy abbahagyom” – Pigniczki Fanni (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2024.01.31 Frissítve: 2024.01.30 Ritmikus gimnasztika

Pigniczki Fanni beírta magát a magyar sporttörténelembe, amikor neki köszönhetően 21 év után először szerepelt hazánkból ritmikus tornász a tokiói olimpián. Tavaly nyáron is remekelt, hiszen ismét olimpiai kvótát szerzett, ám ezúttal a 2024-es párizsi olimpiára. Fanni az nlc.hu-nak elmesélte, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie a hétköznapokban, hogyan készül fel mentálisan és fizikailag, és mit érzett akkor, amikor kiderült, hogy sikerült kvalifikálnia.

Közeleg a 2024-es párizsi olimpia, ahová már számos magyar sportoló megváltotta a jegyet, pontosabban az olimpiai kvalifikációt. Éppen ezért, az nlc.hu újonnan induló sorozatának célja, hogy jobban megismertesse ezeket a sportolókat, ezzel együtt az általuk képviselt sportágakat is. 

Pigniczki Fanni neve az egész ország számára ismerősen csenghet, hiszen a ritmikus gimnasztika „királynője” már a 2021-es évben is mérföldkövet jelentő sikert ért el a sportágban. Ez volt az az év, amikor Fanni személyében 21 év után először szerepelt magyar ritmikus tornász a tokiói olimpián. A 2024-es év ismét különleges lesz az MTK Budapest sportolója számára, hiszen tavaly nyáron ismét olimpiai kvótát szerzett Valenciában. A tornász az nlc-nek elmesélte, hogyan is csöppent bele a sportágba, milyen nehézségekkel találja szembe magát a hétköznapokban, hogyan készül az olimpiára mentálisan, illetve fizikálisan, és nem utolsósorban mi zajlott le a fejében, amikor a szőnyegre lépett Valenciában. 

– Már egészen fiatalon, azaz ötévesen belecsöppentél a sportágba. Miért pont a ritmikus gimnasztika? Volt szülői ráhatás, vagy szerelem volt első látásra?

– Nyomás egyáltalán nem volt semmilyen oldalról. A legfőbb szempont az volt, hogy valamit mozogjak és sportoljak, de nekem is volt rá igényem, mivel örökmozgó voltam. A gimnasztika pedig úgy jött, hogy nagyon lazák voltak az izmaim, és orvosi javaslat alapján el kellett mennem tornázni. Először ovis tornára jártam, ahol egy ritmikusgimnasztika-edző, Bódog Anikó tartotta a tanfolyamot. Utána ott ragadtam. 

– Mikor volt az „áttörés”, amikor már versenyekre is elkezdtél járni, illetve az edzők is látták, hogy érdemes ezzel komolyabban foglalkoznod?

– Amikor elkezdtem az ovis tornát, akkor azonnal beraktak a versenyzői csoportba, és egy fél évre rá már versenyeztem is. Akkor azt látta az akkori edzőm, hogy érdemes velem foglalkozni, nagyon sok mindent látott bennem. Körülbelül 12 éves koromban kerültem be először a junior válogatott csapatba. Bennem akkor tudatosult az, hogy ez igazából létezik még ennél komolyabb szinten is.

– Ez mit jelentett az edzéseket, illetve az időbeosztásodat tekintve?

– Az első félévben még csak kedvezményes tanulmányi rend segítségével végeztem az iskolát, de hatodiktól magántanuló lettem. Amikor tudtam, bementem iskolába, de többször volt délelőtt edzés. Körülbelül kétszer-háromszor reggeltől edzettünk délután 3-4 óráig. 

– Lelkileg hogy élted meg azt, hogy nem mehettél a többiekkel iskolába, illetve az egész magántanulói létet? 

– Igazából így könnyebb is volt, mert az iskolában valahogy nagyon sokszor unatkoztam, és azt éreztem, hogy sokkal jobban haladnék egyedül. Így mindez segített felgyorsítani a napomat, és sok időt megspóroltam. Most utólag visszagondolva azt érzem, hogy a gimnáziumban akár szorosabb kapcsolatok is kialakulhattak volna. 

– A 2023-as év nagyon meghatározó volt számodra, hiszen ötven év után állhatott ismét dobogóra a világbajnokságon magyar tornász, ráadásul az olimpiai kvótát is megszerezted. Emlékszel, hogy milyen gondolatok kavarogtak benned a szőnyegre lépéskor?

– A karika gyakorlat előtt, amivel bronzérmet szereztem, pont az járt a fejemben, hogy a karika döntőt megint én fogom kezdeni. Két héttel a verseny előtt Kínában az Egyetemi Világjátékokon szintén én kezdtem, és az nagyon rosszul sikerült. Az volt bennem, hogy nem baj, ettől függetlenül, hogy ott rosszul sikerült, itt hátha jól fog menni. Arra koncentráltam, hogy a következő napon jobban teljesítsek, és meglegyen a kvalifikáció. Éppen ezért úgy léptem ki, hogy tényleg csak jó érzésből tornázok egyet, és felmérem a terepet a következő napra. Azt gondoltam, hogy mivel nyolcadikként kerültem be a döntőbe, a világbajnokságon nyolcadiknak lenni is nagyon szép dolog.

– A célegyenesben már meglepett a végeredmény? Milyen helyezésre számítottál?

– Engem nagyon meglepett. Amint vége lett a versenynek, azonnal elkezdtem összepakolni a cuccomat, hogy másnap induljak haza. Már arra készültem, hogy mindjárt alszom, és beveszem az esti vitaminjaimat. Ott álltam kabátban, amikor szóltak, hogy ne menjek sehova, hanem várjam meg a labda finálét, mert utána lesz az eredményhirdetés, és nem utolsósorban pedig harmadik vagyok. Felfoghatatlan érzés volt. Egyáltalán nem izgultam, nem is követtem az eseményeket, ezért nagyon váratlanul ért. 

– Hogyan tudsz felkészülni mentálisan a versenyekre, és mindegyiken ugyanúgy izgulsz?

– Van olyan verseny, aminél nem annyira. Mindenképpen izgulok valamennyire, de a téttől is függ, meg persze a saját felkészültségi állapotom is befolyásolja, hogy milyen mértékben izgulok. Gyakran szoktam amúgy meditálni. Elképzelem a gyakorlataimat és a lehetséges opciókat. Ezzel szoktam hibajavítást is végezni. Ha például valami nem úgy sikerült az edzésen, akkor azt fejben is igyekszem kijavítani. Én minden versenyt próbálok komolyan venni. Nem szeretek felkészületlenül odamenni, nem szeretek úgy odaállni, hogy tudom, nem tettem meg minden tőlem telhetőt. 

– Az olimpiai felkészülés mennyiben különbözik azoktól az edzésektől, amiket általában végezni szoktatok?

– Nincs különbség igazából. Az előző olimpiám előtt öt-hat hét telt el a kvalifikáció, illetve maga a verseny között, így nem volt sok időnk a felkészülésre. Az edzőimmel, Deutsch-Lazsányi Erikával, Gelle Noémivel, Lauber Zsófiával és Koch-Tiringer Tímeával összeállítottuk a 2024-és naptáramat, amik versenyeket és edzőtáborokat is tartalmaznak. Már most elkezdtük a felkészülést a párizsi olimpiára, a gyakorlatokat is már összeállítottuk. A  felkészülés az év elejétől meg intenzívebb, elkezdjük rögzíteni és kigyakorolni az új elemeket és elvégezzük a szükséges javításokat. 

– A siker mindig nagy áldozatokkal jár, főleg, ha ilyen fiatal az ember. Te fel tudnál idézni olyan dolgot, amiről ez idő alatt le kellett mondanod? Hiszen ahogyan említetted, sokszor reggeltől estig a teremben töltöd az idődet.

– Igazából csak a közösséget mondanám, mivel nincsen nagyobb baráti köröm. Ennek ellenére számomra ez sosem volt igazából lemondás, mert minden nap motiváltan és örömmel megyek az edzésekre. Persze vannak nehezebb időszakok, de mindig igyekszem megkeresni azt, ami éppen előre tud vinni.

– A pályafutásod során volt már olyan, hogy legszívesebben feladtad volna?

– A tokiói olimpia után gondolkoztam azon, hogy abbahagyom, mert azt éreztem, hogy az, hogy már sikerült kijutni az olimpiára, önmagában óriási siker volt. Töprengtem, hogy vajon képes vagyok-e ezt még tovább fokozni, vagy, hogy egyáltalán van-e még bennem több. Először azt éreztem, hogy nincsen, viszont aztán utána nem sokkal volt a világbajnokság. A világbajnokság után februárban lesérültem, így 2-3 hónap kimaradt. Ez az idő alatt sikerült feltöltődnöm és átgondolnom, hogy szeretném- e még tovább folytatni, vagy nem. Arra jutottam, hogy megpróbálom, mert úgy érzem, van még bennem ennél több. 

– Hogy látod, milyen helyzetben van jelenleg ma Magyarországon a sportág utánpótlás, illetve népszerűség szempontjából?

– Magyarországon nem annyira elterjedt sport a ritmikus gimnasztika, mint esetleg más külföldi országokban, de remélem, hogy ezt sikerül kicsit fellendíteni a hazai Európa-bajnoksággal. 

– Ezzel kapcsolatban nem érzel nyomást? Nincs benned olyasmi, hogy muszáj jól teljesítened, hogy itthon is egyre népszerűbb legyen?

– Persze, én is szeretném, hogy az eredményeimmel még több helyre eljusson, és minél több kislány kezdjen el ritmikus gimnasztikázni és kitartani a céljaik mellett.

– Gondolkoztál már azon, hogy a jövendőbeli kislányod is egyszer majd a nyomdokaidba lépjen?

–Sosem erőltetném rá. Megmutatnám neki ezt a sportágat is. Ha tetszik neki, és azt mondja, hogy szeretettel csinálja, akkor természetesen támogatnám.

– Mi az, amivel kapcsolatban a legnagyobb nyomást érzel magadon? 

–Elég nagy terhet szoktam magamra tenni a gyakorlataim, a kivitelezés, illetve az eredmény szempontjából is. Eléggé maximalista vagyok, próbálom mindig a legtöbbet nyújtani, amit a versenyeken is elvárok magamtól.

– Annak, aki most vág bele a sportágba, pénzügyileg mire lehet számítani? Mennyire megterhelőek a ritmikus gimnasztikával járó anyagi költségek?

– A versenysport soha sem olcsó, de tudnék mondani drágább sportágakat is. A versenydresszek meg a szerek, illetve a külföldi versenyek is komoly költséget jelentenek, de amint valaki bekerül a válogatottba, onnantól kezdve támogatást kaphat a felkészülésre és versenyekre. 

(Forrás: nlc.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!