Kézilabda
Fekete Bozsana
Klubunk válogatott tornásza, Schermann Bianka a hónap végi országos bajnokságra és a decemberi Eb-re készül – közben számos kérdést feltesz magában.
Nemrégiben több fontos döntést is hozott az Európai Tornaszövetség, a végrehajtó bizottságnak az idei Európa-bajnokságok lebonyolításáról is döntenie kellett. Nos, a szervezet határozott, annak alapján pedig a női szertornászok kontinensviadalát december 16. és 20. között megrendezik, csupán nem a legutóbb tervezett azeri fővárosban, Bakuban, hanem a törökországi Mersinben, továbbá az Eb-n olimpiai kvótát sem lehet szerezni. Klubunk válogatott kiválósága, Schermann Bianka felemás érzésekkel fogadta a hírt.
– Bakuban már voltam, Mersinben még nem, de ahogyan néztem, egészen jó teremben rendezik az Eb-t. Izgalmas verseny lesz, de ugyanakkor rendhagyó is, hiszen már elég sok ország visszamondta a szereplését. A jobbak közül például az angolok vagy a franciák is. És így, hogy nem kvótaszerző, várhatóan még többen állnak el az indulástól. Egyrészt ez megkönnyíti a remek eredmény elérését, másrészt elgondolkodtató, ha esetleg én nyernék, mennyire lenne értékes a győzelem, és mennyire tudnék örülni neki a körülmények miatt. Az indulási feltételek is érdekesek lesznek. Előtte kell két negatív koronavírusteszt, aztán kint még egy. Rengeteg kérdést felvet, mi lesz, ha valakinek a csapatában vagy szakmai stábjában találnak pozitívat?
Bianka egyébként azzal egyetért, hogy kvótát osztani ebben a helyzetben igazságtalan lett volna. Az olimpiai kvalifikációt a tervek szerint a tavasszal rendezendő kontinensbajnokságon lehet majd kivívni. Tornászlányunk egyre jobb formába kerül, és október végén a magyar bajnokságon mutatja meg magát először hosszú idő után.
– Lassan a felkészülés végéhez érek, de hogy mire számíthatok az országos bajnokságon, arról fogalmam sincs. Egy éve nem versenyeztem, azok biztosan kicsi előnyben lesznek, akik a közelmúltban legalább egy versenyen ott voltak. Azt sem tudom, fogok-e izgulni, és kíváncsi vagyok, milyen gyakorlatokat tudok összeállítani. Már csak azért is, mert még nem hozom ki belőlük a maximumot. Azt az Eb-n tervezem. Egyelőre fokozatosan építem magam.