Atlétika
Jankovics Dániel
A Testnevelési Egyetem díszdoktora lett Polgár Judit. A kétszeres olimpiai bajnok sakkozó, az MTK Örökös Bajnoka, az intézmény 45. díszdoktori címét veheti át.
Mocsai Lajos, a TE rektora a szenátus csütörtöki döntéséről elmondta, a díszdoktori címet olyan kiválóságok kapják, akik sportolóként vagy sportdiplomataként maradandót alkotnak és szoros a kapcsolatuk a Testnevelési Egyetemmel.
– Miután idén nyáron elindul a szellemi sportokkal foglalkozó szervezeti egységünk, bátran mondhatom, ezen a területen komoly terveink vannak és ebben a fontos munkában Polgár Juditra is számítunk. Az ő múltja sporttörténelmi, diplomáciai tevékenysége pedig kimagasló a sportágfejlesztésében és az oktatás területén egyaránt – fogalmazott.
A minden idők legjobb női sakkozójának tartott Polgár Judit az oktatás terén is kiemelkedő tevékenységet folytat. A Polgár Judit Sakk Alapítvány 2012-ben indult útjára, hogy egyedülálló módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban. A képességfejlesztő sakk kerettantervként bekerült a hivatalos Nemzeti Alaptantervbe, és 2013-tól önálló tantárgyként válaszható az általános iskolák alsó tagozatában. A tanulás segítésére Sakkpalota címmel készítettek tankönyv- és munkafüzet-sorozatot tanári kézikönyvvel kiegészítve.
Polgár Judit a 95 éves Testnevelési Egyetem 45. díszdoktora, akinek neve olyan sportolói és sportvezetői világnagyságok közé kerül fel az intézmény márványtáblájára, mint Juan Antonio Samaranch, Joao Havelange, Primo Nebiolo vagy éppen Jacques Rogge.
– Rengeteg energiát ad ez a komoly elismerés – mondta Polgár Judit. – Megtisztelő, hogy a kiemelkedő, lassan 100 éves intézmény, a Testnevelési Egyetem díszdoktora lehetek. Azért is tartom különösen fontosnak, mert remélem, mindez ráirányítja a fiatalok figyelmét arra a munkára, amit folytatok.
Hozzátette, minden alkalommal, amikor kitüntetést kap – legutóbb tavaly novemberben az Európai Sakkszövetség első Európai Sakk Legenda díjának odaítélésekor –, kicsit nosztalgiázik.
– Felidézem, mit értem el eddig és most milyen irányba tart az életem. Úgy látom, a kettő nálam összefügg, mert a sakksportban ugyanolyan fontos a versenyszellem, a kitartás és a tökéletesség, mint az oktatásban és a sakk népszerűsítésében. Hogy mindezt mások is felismerik és elismerik, megnyugtató. A visszajelzés mindig is fontos volt számomra, mert erőt ad – hangsúlyozta Polgár Judit, aki várhatóan a TE őszi tanévnyitó ünnepségén veheti majd át a díszdoktori elismerést.
Forrás: MTI