Kézilabda
Kobela Tamara

Pofonparty (VIDEÓ)

Publikálva: 2019.03.09 Frissítve: 2019.03.09 Ökölvívás

Pereg az élet a bunyóban.

Az MTK Budapest szervezésében, a Török Gyula ökölvívóteremben több klub sportolóinak jelenlétében, közös kesztyűzést tartottunk, a kevés versenytapasztalattal rendelkezők számára. Szép számmal fogadták el a meghívásunkat a budapesti egyesületek. Jelen volt – a házigazda MTK Budapest mellett – a Vasas, a Ferencváros, az Edőcs Bokszklub, a Csepel, a Priskin Boxklub, a Városgazda, és a Madárfészek Akadémia csapata. Több mint 30 versenyző kapott lehetőséget, hogy megmutassa  tehetségét.
Lányok és fiúk vegyesen léptek ringbe. A mérkőzéseket Horváth János vezette. Szinte minden korosztály szerephez jutott.
A verseny remek hangulatban zajlott. Nemcsak arra volt lehetőség, hogy a versenyzők megmérkőzzenek egymással, de arra is, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak, erősítsék kapcsolataikat. Természetesen ez a sportolókat kísérő edzőkre is igaz.
A verseny után közvetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt, némi üdítő és rágcsálnivaló társaságában. A rendezvény főszervezője, Drexler Géza, az MTK Budapest vezetőedzője volt. A kiváló színvonal és a jó hangulat láttán nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenki, aki részt vett az eseményen, elégedetten távozhatott.
Az egyesületek megállapodtak abban, hogy hagyományt teremtenek, és a jövőben több hasonló eseményt szerveznek, akár kisebb bajnokság formájában is.
Kellemes szombat délelőtti és koradélutáni program volt ez.
Minden résztvevőnek köszönjük, a megjelenést, és gratulálunk a gyerekek teljesítményéhez.

Meccsvideók a Facebookon:

ITT,

ITT,

ITT,

ITT,

ITT,

ITT.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!