Kézilabda
Szőke Szonja

Páratlan utazás

Publikálva: 2020.09.16 Frissítve: 2020.09.16 Evezés

Sándor-Polivka Dóra minden bizonnyal rajthoz áll az októberi Európa-bajnokságon, melynek egyik nagy hiányzója, Krémer Eszter lesz.

Az MTK Budapest versenyzője, Sándor-Polivka Dóra várhatóan könnyűsúlyú egypárban indul az október 8. és 11. közé kiírt poznani evezős Európa-bajnokságon. Részvétele azután lesz hivatalos, miután az elnökség jóváhagyja Szierer János szövetségi kapitány az edzőbizottság által is támogatott előterjesztését, melyben kilenc csapatban tizenhat versenyzőt jelölt a kontinensviadalra utazó magyar keretbe.



A kapitány az MTI-nek úgy fogalmazott: a keretben a jelenlegi legjobbak kaptak helyet, többségükben olyanok, akik évek óta stabilan, válogatott szinten versenyeznek, így tőlük az eredményesség is elvárható.

Sajnos, az egyetlen nevesebb hiányzó, klubunk másik kiválósága, az elmúlt évek világversenyein rendre rajthoz álló, egyetemi világ- és Európa-bajnok Krémer Eszter lesz. Ő sikereit kettesben érte el, azonban állandó társa, Sándor-Polivka Dóra idén megpróbálkozott a könnyűsúlyú egypárral, és ki is harcolta a kerettagságot. Eszternek eközben nem akadt olyan új párja, akivel bekerülhetett volna a válogatottba.
    
A tervezett magyar Eb-keret
Férfiak
egypár: Pétervári-Molnár Bendegúz
könnyűsúlyú egypár: Galambos Péter
kétpár: Ács Kristóf, Bácskai Máté
kettes: Simon Béla, Juhász Adrián
könnyűsúlyú négypár: Szabó Bence, Forrai Dávid, Szigeti Roland, Furkó Kálmán
Nők
egypár: Bertus Kitti
könnyűsúlyú egypár: Sándor-Polivka Dóra
kétpár: Preil Vivien, Gadányi Zoltána
könnyűsúlyú kétpár: Abid Syham, Csepel Zsófia

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!