Taekwondo
Salim Sharif
A felnőtt női röplabdabajnokság 13. fordulójában, hazai pályán, magabiztos győzelemmel vágott vissza az első körben elszenvedett 3-2-es Miskolc elleni vereségéért az MTK Budapest. A találkozó pontosan 55 percig tartott.
Az első szett döcögősen indult, hol a Miskolc, hol az MTK Budapest szerzett pontot. 4-4-es állás után azonban magukhoz ragadták a vezetést a hazaiak. Toma Sándor ugyan 13-8-nál időt kért, majd kétszer is cserélt, de hiába. Szél Mártáék 25-11-re nyerték a szettet.
A második játszma hasonlóan indult, sőt 4-3-ra még a vendégek vezettek, ám azután – az első szetthez hasonlóan – újból elhúzott a fővárosi csapat. Oláh János a kispadról folyamatosan bíztatta a lányokat, Szél Márta pedig kedvére cserélhette játékosait, akik nem okoztak csalódást. A szett 25-13-mal zárult.
A harmadik – egyben utolsó – szettben abszolút az MTK Budapest irányította a játékot, amely – mintegy a mérkőzés keretét képezve – szintén 25-11-el zárult.
MTK Budapest – Albrecht Miskolci VSC-MVSI 3-0 (25-11, 25-13, 25-11)
Szél Márta, vezetőedző (MTK Budapest): – Hiányoltam a Miskolc néhány játékosát. Ez a csapat nem az volt, amelytől kikaptunk az első körben. Most sokkal halványabb volt a játékuk, ellenben a miénk színesebb. Sokat számított Dégi Barbi játéka, ütőereje. A cserejátékosokkal is elégedett vagyok. Én is örömmel játszottam volna az MTK Budapestben.
Toma Sándor, vezetőedző (Albrecht-MVSC-MVSI): – Igazából nem voltunk itt fejben, és az a baj, hogy nem egy-két ember, hanem az egész csapat. Nekünk már nem ezekre a meccsekre kell készülnünk, hanem a januárban induló szakaszra. A játékosaim többsége az iskola, és a többszörös megterhelés miatt már igen fáradt ilyenkor. Kevés az ember, sok a mérkőzés, sokan játszanak több korosztályban is, sajnos ennek ez a vége.
MTK Budapest - Albrecht MVSC-MVSI 2014.12.05.