Karate
Hárspataki Gábor

Öt éve nyílt meg az Új Hidegkuti Nándor Stadion

Publikálva: 2021.10.13 Frissítve: 2021.10.13 MTK Budapest

Immáron öt esztendeje annak, hogy beköltözhettünk az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.

2016. október 13-án, a portugál Sporting CP elleni 2-2-es döntetlennel nyílt meg sportegyesületünk arénája, az Új Hidegkuti Nándor Stadion. Együttesünk első hazai gólját klubunk legendája, Kanta József szerezte, akinek a 2021-ben visszavonultatott meze a stadion falán díszeleg. 

Azóta számos kiemelkedő esemény történt nálunk: idén a Liverpool FC csapata, valamint a francia férfi labdarúgó-válogatott is edzett itt. Előbbi Bajnokok Ligája, utóbbi Európa-bajnoki mérkőzést játszott Budapesten. 

2019-ben Budapest rendezte minden idők legnagyobb magyarországi multisporteseményét, a 15. Európai Maccabi Játékokat. A rendezvény megnyitójának az Új Hidegkuti Nándor Stadion adott otthont, a játékok lángját Keleti Ágnes és Polgár Judit lobbantotta föl a pazar nyitóceremónia végén. 

A stadion átadása óta az Inkubátorház is elkészült, de 2019-ben itt nyílt meg az ország első Esport Arénája, valamint elkészült a Fan Shop is, ahol számos – a klubhoz köthető – ajándéktárgyat vásárolhatunk. 

Az MTK Budapest és az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. irodái is a létesítményben helyezkednek el, kollégáink minden nap idejárnak dolgozni. 

Fontosabb rendezvények az Új Hidegkuti Nándor Stadionban:

2017-ben:

Vasas FC–Újpest (OTP Bank Liga mérkőzés)
Videoton–Puskás Akadémia FC (OTP Bank Liga mérkőzés)
Magyarország–Oroszország (U17-es válogatott mérkőzés)
MTK Hungária FC–FTC (női labdarúgó bajnoki döntő)
UEFA női Bajnokok Ligája csoportkör
Magyarország–Törökország parlamenti válogatott mérkőzés
Magyarország–Szlovákia (MAFSZ válogatott amerikai focimeccs)
Hungarian Bowl (MAFSZ amerikai foci bajnoki döntő)
MTK Budapest Családi nap

2018-ban:

Magyarország–Ciprus (U21-es válogatott mérkőzés)
Magyarország–Izrael (U17-es válogatott mérkőzés)
Szlovénia–Magyarország (U19-es válogatott mérkőzés)
Budapest Honvéd (OTP Bank Liga „hazai” mérkőzések)
Magyarország–Csehország (MAFSZ válogatott amerikai focimeccs)
MTK Hungária FC–FTC (női labdarúgó bajnoki döntő)
K&H ekupa FIFA19 1v1
A Futball Éjszakája
TSC Football Clinic (Ruud Gullit és Lothar Matheus részvételével)

2019-ben:

Budapest Honvéd (OTP Bank Liga „hazai” mérkőzések)

MTK Hungária FC–FTC (női labdarúgó bajnoki döntő)
MLSZ női kupa és amatőr kupadöntő
Hungarian Bowl (MAFSZ amerikai foci bajnoki döntő)
Maccabi Európa Játékok megnyitó ünnepség
A Futball Éjszakája
K@H ekupa FIFA20 1v1
Magyarország–Spanyolország (MAFSZ válogatott amerikai focimeccs)

2020-ban

Budapest Honvéd–Inter Turku Európa-liga selejtező
Budapest Honvéd–FF Malmö Európa-liga selejtező
Budapest Honvéd (OTP Bank Liga „hazai” mérkőzések)
K&H esport FIFA 21 1v1
TEVA reklámfilm forgatás
Carantén autósmozi

2021

Liverpool FC edzés
Francia válogatott edzés
Magyarország–Skócia női labdarúgómeccs
Magyarország–Spanyolország női labdarúgómeccs
Budapest Honvéd (OTP Bank Liga „hazai” mérkőzések)
MLSZ női kupa és amatőr kupadöntő
K&H esport FIFA 21 1v1

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!