Kézilabda
Török Lilly
Rózsa Mihály köszöntötte mesteredzőnket, Drexler Gézát.
Utánanéztünk: 1958. június 5.-e viharos nap volt. Nincs ezen mit csodálkozni, milyen más nap is lehetett volna, ha ezen a napon látta meg Drexler Géza a napvilágot. Géza maga a vihar. Elemi erővel képes minden akadályt elsöpörni, ami az útjába kerül. Felemeli, ami, vagy aki arra érdemes, és a mélybe vágja, azt, aki érdemtelen. Drexler Géza iránt az ember nem lehet közömbös. Képtelenség. Mindenkiből érzelmeket vált ki.
Tanítványai, munkatársai nagyon szeretik. Számtalan bajnokot nevelt az ökölvívás számára, most is rengeteg kis apró tehetség fejlődik a szárnyai alatt. Letette névjegyét alaposan a hazai ökölvívás asztalára, nem véletlenül választották meg az újságírók szavazatai alapján az ökölvívás legjobb, legsikeresebb utánpótlásnevelő mesterének. Az MTK Budapest kötődése vitathatatlan, hiszen kék-fehér a vére. Ő az ökölvívó-szakosztályunk motorja, ráépül minden, ami a szakmai munkával kapcsolatos. A szakosztálynak és az egész egyesületnek stabil oszlopa.
64. születésnapján, nagy szeretettel és tisztelettel köszöntjük az örökifjú mestert!