Tenisz
Piros Zsombor

Nyoma veszett a zseniális úszónak

Publikálva: 2023.02.16 Frissítve: 2023.02.15 MTK Budapest

Az olimpiai ezüstérmes MTK-úszó, Munk József 1917-ben került orosz hadifogságba. A felesége 14 évig várt rá, csak aztán kérte a férje halottá nyilvánítását. Ehhez képest 1942-ben egy apró oroszországi településen egy magyar férfi azt állította, ő Munk József, az egykori híres úszó. Az eltűnés után 25 évvel…

Munk József 1890 novemberében született Budapesten, vendéglős családban. Kisgyerekként a kor nagy divatja, a labdarúgás izgatta, a MUE igazolt játékosa is volt, aztán mégis az úszás felé fordult. Már 1904-ben, 14 évesen bekerült az újságokba, egy ifjúsági versenyen ugyanis 50 yardon harmadik lett. Érdekesség: a második helyen az a Donáth Leó végzett az említett viadalon, aki évtizedekkel később az Európai Úszószövetség alapító főtitkára lett.

Egy évvel később a Ferencváros Császárfürdőben tartott versenyén már nyerni tudott Munk József, méghozzá a Józsefvárosi SE színeiben. Aztán az MTK-ba igazolt, és kiváló sprinter lett belőle. Olyannyira, hogy esélye lett arra is, hogy 1908-ban kijusson a londoni olimpiára. Kiss Géza, a nála nyolc évvel idősebb olimpikon hívta ki egy úszópárbajra Munkot. A tét nem kevesebb volt, mint egy hely, az olimpián szereplő 4x200 méteres gyorsváltóban. A legtöbben a rutinos Kiss Gézára tettek, ám az akkor is még csak 18 esztendős Munk a 200 méteres párbaj során ötméteres előnnyel győzött, s utazhatott Londonba, ahol a váltóval végül olimpiai ezüstérmet nyert. Tegyük hozzá, azt ezüstérem csalódásnak számított, a magyar kvartett ugyanis a felkészülési versenyeken olyan időeredményekkel nyert, amely az olimpiai aranyhoz is simán elég lett volna.

Munk József aztán 20 éves korában, 1910-ben a belvárosi plébániatemplomban vezette oltár elé Konopas Irma kisasszonyt, majd 1911-ben megnyerte a 100 yardos magyar bajnokságot. Még hosszú éveken át úszhatott volna, ám 1912-ben, csupán 22 éves korában bejelentette a visszavonulását. Mivel vendéglős családból származott, megvette a Ferenc körúton a Bandi Antal-féle vendéglőt. Az étterem üzemeltetésére koncentrált, mellette pedig belekóstolt a kerékpározásba is. Olyannyira, hogy felvetődött, akár itt is válogatott versenyző lehet belőle. Aztán minden összeomlott.

1914-ben behívták katonának és a 32. gyalogezredbe került. Később pedig orosz hadifogságba. Onnantól kezdve semmit sem tudott róla a családja és a felesége. Konopas Irma reménykedett benne, hogy a férje visszatér a frontról, ám az évek csak múltak. A felesége végül 1931-ben kezdeményezte a bíróságon a férje halottá nyilvánítását. Megtette, mert már ő sem hitte, hogy ennyi év elteltével hazatér. Mivel senki sem jelentkezett, hogy tud róla valamit, a bíróság végül egy évvel később halottá nyilvánította az olimpiai ezüstérmest.

Ehhez képest tíz évvel később, 1942-ben az egyik lap szenzációs hírrel rukkolt elő. Mint írta, levelet kapott a szerkesztőség egy Oroszországban szolgáló katonától, a levélben pedig az állt, hogy a férfi találkozott az I. világháború alatt eltűnt Munk Józseffel. Mint kiderült egy kis orosz település német parancsnokságán szólította meg magyarul egy toprongyos férfi, aki azt állította, ő Munk József, az olimpiai ezüstérmes úszó. Elmesélte, hogy az MTK-ban versenyzett, aztán a 32-es gyalogezredbe került, majd hadifogságba. A férfi azt is elmondta, hogy mivel munkaszolgálatosként nem hagyhatta el a települést, idővel megházasodott, és a nevét is megváltoztatta Mikulszkira. Azt is elmesélte, hogy elektrotechnikusként dolgozott a II. világháború előtt, de mivel jól beszél németül, beosztották tolmácsnak a helyi parancsnokságra.

A cikknek nem lett visszhangja, senki sem járt utána, hogy valóban Munk József került-e elő. A lexikonokban azóta is az szerepel, hogy eltűnt az I. világháború forgatagában. Ez a jobbik eset, sok helyen ugyanis azt említik, hogy 1942-ben veszett nyoma… Pedig meglehet, pont akkor került elő…      

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!