Kézilabda
Koronczai Petra

Női kosárlabda: Szoros meccset nyertünk Ajkán

Publikálva: 2021.04.08 Frissítve: 2021.04.08 Kosárlabda női

Gyenge kezdés után sikerült megfordítanunk a találkozót.

Az MTK-TFSE női kosárlabdacsapata a bajnokság 25. fordulójában az ötödik helyen álló Ajka otthonába látogatott. A meccs eleje szorosan alakult, hét perc után 10-9-re a hazaiak vezettek, és a negyed hajrája is az Ajkának sikerült jobban, így ötpontos előnyre tettek szert.

A második periódusban szépen lassan kezdett ellépni tőlünk a hazai alakulat, és félidőben már 13 pont volt a hátrányunk.

A térfélcsere után megráztuk magunkat, a védekezésünk és a támadójátékunk is feljavult, aminek köszönhetően a harmadik negyed végén egy ponttal már mi vezettünk.

A hajrá rendkívül izgalmasan alakult: hol a hazai csapat, hol a mieink vezettek egy-két ponttal. Három perccel a vége előtt Sólyom Sára értékesített három büntetőt, majd Szeitl Vanessza sikeres közeli dobásával ötpontos előnyre tettünk szert. Az Ajka innen már nem tudott visszakapaszkodni, végül 63-60-as győzelmet arattunk.

Csapatunk legeredményesebb játékosa Szeitl volt tizenhét ponttal, míg Szeli Dorina tíz ponttal járult hozzá a sikerhez.

Női amatőr NB I piros csoport, 25. forduló
AJKA–MTK-TFSE 60-63 (16-11, 21-15, 10-22, 13-15)
statisztika

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!