Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Nagy lehetőség előtt

Publikálva: 2017.02.24 Frissítve: 2017.03.02 Labdarúgás

A gyengélkedő DVTK ellen egy esetleges győzelemmel elmozdulhatunk a kiesési zónából.

A miskolci csapat albérletben fogadja a mieinket, hiszen a stadionjuk felújítás alatt áll, így Mezőkövesden rendezik a mérkőzést. Horváth Ferenc együttese nem csillogott idén, mivel a 9. helyen tanyázik csapatuk, mindössze egy ponttal megelőzve az MTK Budapestet. Ráadásul az előző fordulóban 3-0-ás pofont kaptak, éppen a Mezőkövesdtől, igaz, a 36. perc után tíz emberre fogyatkoztak. Ugyanakkor hiba lenne nagy mellénnyel nekiállni a borsodi túrának, hiszen a diósgyőri alakulat az utóbbi öt hazai mérkőzéséből négyet megnyert és csak egyet veszített el, méghozzá a Ferencváros ellen.

A kék fehérek hasonlóan kezdték a tavaszi szezont, mint a DVTK, ugyanis a Honvéd ellen a mieink is tíz emberrel kényszerültek befejezni az összecsapást, ami végül sorsdöntőnek bizonyult, és a mérkőzés elvesztéséhez vezetett. Az idegenbeli mérlegünk idén nem mondható fényesnek, ugyanis még nem sikerült győznünk vendégként. Igaz, a Ferencváros elleni döntetlen a legutóbbi idegenbeli mérkőzésen bizakodásra adhat okot.

Tamási Zsolt elmondta, nagyon fontos sorozat előtt állunk, hiszen az elkövetkezendő meccseken többször is alsóházi csapatokkal találkozunk.

Aki ránéz a tabellára tudja, milyen fontos ez a mérkőzés és eszerint készültünk. Kisebb gondjaink voltak csak a héten, mivel ketten-hárman torokproblémákkal küzdöttek és kihagytak egy, vagy két edzést. Optimisták vagyunk a szombattal kapcsolatban, a helyzetkihasználáson javítani kell, és fontos lesz, hogy a srácok merjék játszani azt a játékot, amit a télen gyakoroltunk.

A két csapat közötti bajnoki mérleg nekünk kedvez, hiszen 86 mérkőzésből 45 alkalommal az MTK Budapest nyert 21 döntetlen és 20 miskolci győzelem mellett. Ehhez hozzájárult az is, hogy tavaly szeptemberben hazai pályán 1-0-ra meg tudtuk verni a Diósgyőrt, köszönhetően Poór Patrik fejesgóljának.

A vezetőedzőnk Torghelle Sándorra és Hrepka Ádámra nem számíthat, előbbire eltiltás, utóbbira sérülés miatt. Lehetőséget kaphat viszont Leandro Martínez, aki a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, és akár segíthet Torghelle pótlásában is. Először léphet pályára ismét MTK színekben Nikházi Márk is, aki épp a miskolciaktól érkezett csapatunkhoz a téli átigazolási időszak folyamán, de Tamási Zsolt szerint ez nem okozhat Nikinek gondot.

– Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára, mert nem először kerül olyan helyzetbe, hogy a korábbi csapata ellen kell játszania. Természetesen dolgozni fog benne az egészséges bizonyítási vágy, hogy megmutassa, mire is képes valójában.

A hazai oldalon Horváth Ferenc Ugrai Rolandot nem vetheti be, mivel a 24 éves támadót kiállították a Mezőkövesd ellen.

A mérkőzést Erdős József vezeti, segítői Viszokai László, Becséri Gergely és Szalai Dániel. A találkozót az M4sport.hu élőben közvetíti.

OTP Bank Liga NB I, 21. forduló
DVTK – MTK Budapest
Mezőkövesd Városi Stadion, 2017 február 25. 15:30

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!