Atlétika
Jankovics Dániel

Nagy előnyt jelenthet az összeszokottság

Publikálva: 2020.08.23 Frissítve: 2020.08.23

Horváth Balázzsal, az MTK Budapest ELITE Basket felnőtt másodosztályú kosárlabda-bajnokságban szereplő férficsapatának vezetőedzőjével beszélgettünk a legutóbbi évadban történtekről és a keret változásairól.

A férfi másodosztályú kosárlabda-bajnokság 12. helyén zárt az MTK Budapest ELITE Basket csapata a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért évadban, amelyben 23 forduló zajlott le. Horváth Balázs tanítványai 8 győzelmet és 15 vereséget könyvelhettek el.

– Tavaly három új játékos érkezett a klubba, én is akkor kezdtem itt dolgozni. Remek alapozást tudhattunk magunk mögött, és erre jó bizonyíték az is, hogy az első nyolc meccsünkből ötöt megnyertünk. Ezután kerültünk olyan hullámvölgybe, amelyből már nem tudtunk kijönni, elfáradtak a srácok és a folytatásban négy mérkőzésenként egy sikerrel haladtunk tovább – így az együttes vezetőedzője, Horváth Balázs.

A szakember kiemelte, tapasztalatszerzésből nem volt hiány a csonka ligában.

–  A bajnokság első három helyezettje (MAFC, Nyíregyháza, Veszprém) kiemelkedett, az utolsó kettő (Nagykőrös és a PVSK-Cargate) pedig elmaradt a többi együttessel szemben. Pont emiatt volt érdekes a helyzet: a mezőny közepe kiegyenlített volt, egy-két párharcon múlt minden. Tudjuk, milyen az, amikor jól játszunk, ezt meg is szeretnénk mutatni a következő kiírásban, amelyben az első nyolcban zárnánk.

A csapat összetétele is megváltozott. Igaz, nem jelentősen.

– Szatmári Zsombor és Czakó Tamás távozott, utóbbi befejezte a pályafutását. Hegedűs Attila érkezett a BKG-Príma SE-ből, az U20-as együttesünk három fiatalja (Spiriev Artemon, Kotschy Balázs és Láncos Krisztián) pedig a felnőttekkel kezdett edzeni. Gyakorlatilag minimális volt a játékosmozgás, így az összeszokottságunk nagy előnyt jelenthet a folytatásban. 

Augusztus eleje óta zajlik az alapozás, azt azonban még Horváthék sem tudhatják, mikor rajtol a szezon.

– A szövetség még nem tette közzé a részletes programot, sem a pontos rajtot. Mi gőzerővel dolgozunk, ugrásra készen leszünk, amikor eljön az ideje. Jövő héten, pénteken a Honvéd U20-as csapata ellen játszunk felkészülési mérkőzést a Ludovika Arénában, azt követően, szeptember 4-én az Óbudai Kaszásokat fogadjuk, majd szeptember 11-én az Újpesttel nézünk farkasszemet.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!