Taekwondo
Patakfalvy Luca
Öt izgalmas szettben, 3-2-es (25-21, 25-27, 19-25, 25-15, 15-5) győzelmet aratott az MTK Budapest a miskolci Albrecht MVSC MVSI ellen a női NB I-es röplabdabajnokság rájátszásának utolsó mérkőzésén.
A városmajori szezonzáró győzelemmel, ahogy azt már korábban is tudtuk, a kék-fehérek a kilencedik helyen zárják a 2014/15-ös évadot.
A nehéz, de megérdemelt győzelem után az MTK Budapest mestere, Oláh János értékelt:
– Vége a szezonnak. A lányok az első szett után nehezebben tudtak koncentrálni, a múlt héten is voltak problémáink ezzel. Láttam rajtuk, hogy nem igazán tudják a kellő sebességet felvenni. Arra számítottak, hogy az ellenfél többet fog rontani, ám nagyon ambiciózus, jó játékosokkal tűzdelt együttessel találkoztunk. Kicsit erélyesebben kellett fellépnem, így összekaptuk magunkat és a végén két sima szettben harcoltuk ki a győzelmet – mondta Oláh János.
A nyolcvanszoros válogatott ütő, Dégi Barbara szerint a mérkőzést a hullámvasúthoz lehet leginkább hasonlítani: – A mai hullámzó játékunk tökéletesen tükrözte az egész szezonban nyújtott teljesítményünket. Voltak nagyon jó meccseink, ám gyengék is Végül is sikerült, győzelemmel zártuk a szezont – magyarázta a kék-fehérek 14-es számú játékosa.
A miskolciak vezetőedzője, Kerekes Attila a vereség ellenére nem volt elégedetlen csapatával: – Nagyon feszült volt a mérkőzés, hiszen nekünk pontot kellett szerezni a csontnélküli bennmaradáshoz, míg az MTK a becsületéért harcolt. Látszott, hogy nagy harc folyik a pályán, örülök, hogy a második és harmadik játszmát megérdemelten húztuk be. Talán ekkor elbíztuk magunkat, illetve elfáradtunk, ezért tudott az ellenfél felénk kerekedni. Összességében boldogok vagyunk, mert amiért jöttünk, az sikerült.
MTK Budapest – Albrecht MVSC MVSI
Röplabda: hátrányból várjuk a visszavágót a Magyar Kupában
Röplabda: Kindusz Doroti a Nyíregyháza és a Vasas csapatát is megjárta (VIDEÓ)
Röplabda: az U13-asok hazai rendezésű tornája és az U15 alapszakaszának utolsó fordulója szerepelt a hétvégi programban
Röplabda: kérdezz-felelek Briga Zsanett-tel (VIDEÓ)