Atlétika
Jankovics Dániel

Nagy célok előtt (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.05.06 Frissítve: 2016.05.05 Sísportok

Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sí Szövetség.

A csütörtök délelőtti összejövetelen részt vett dr. Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke, az alpesi szakág szövetségi kapitánya, Stark Márton, valamint az MTK Budapest olimpiai hetedik helyezett, világkupa dobogós alpesi sízője, Miklós Edit és új svájci edzője, Stefan Abplanalp is.

A sajtótájékoztató az elnökasszony bevezetőjével indult, aki elmondta, hogy az eddigi legsikeresebb szezon áll mögöttünk, és Miklós Edit is a legjobb szezonját zárta, mint fogalmazott:

– Öröm számunkra, hogy évről-évre szinte minden szakágban egyre jobb eredményeket érünk el, különösen igaz ez Miklós Editre, aki minden lesiklófutamon pontszerző volt, és többször a legjobb tíz között végzett. Kis csalódás csupán, hogy az elmúlt szezonban nem állhatott dobogón, de így is stabil eredményeket hozott, innen már csak egy lépés a csúcsra érni.    

Ezután Miklós Edit beszélt arról, hogy az utóbbi heteket pihenéssel, a családja körében töltötte. Elégedetten gondolt vissza az előző szezonra, remek eredményként értékelte, de már inkább a jövőbe tekintett. Elmondta, hogy most már az előtte álló felkészülés főbb állomásai, tervei foglalkoztatják, mert nem kisebb célt fogalmazott meg, mint az olimpiai győzelem megszerzését, mint említette:

– Aranyérmet akarok nyerni a 2018-as téli olimpiai játékokon, ez a vágyam, ezért dolgozom. Az, hogy az utána következő olimpián ott leszek-e, még nem tudom. Célom az is, hogy ezt a sportágat minél komolyabb szintre fejlesszem Magyarországon, úgy érzem, hogy az elmúlt években jó irányba haladunk. Közös gondolkodással, kemény munkával el fogjuk érni a céljainkat.

Alpesi sízőnk előtt komoly nyári felkészülés és várhatóan mozgalmas 2016/17-es szezon áll. Céljai elérésében Stefan Abplanalp segíti, aki legutóbb fiatal svájci versenyzőket edzett, de korábban is nagy sínemzetek – az amerikai és a norvég – női gyorsasági válogatott versenyzőinek nyújtott szakmai segítséget, sőt Lindsey Vonnal is foglalkozott már. A kiváló szakember a következőképp összegezte elképzeléseit:

– Új kihívásokat kerestem, és megtaláltam. Eddig mindig nagy  csapatokkal foglalkoztam, most viszont kisebb nemzethez szerződtem, mert Editben nagyon sok lehetőséget látok. Benne van a képesség arra, hogy érmet szerezzen a világkupákon és a világbajnokságon is. A közös munkát a következő napokban beszéljük át kondiedzőjével, júniusban megyünk először hóra, augusztusban pedig megkezdjük a célzott felkészülést a szezonra. Sokat edzünk majd óriásműlesiklást és szuper-G-t is, a begyakorolt technikai tudást pedig a lesiklásba is beépítjük. A szövetséggel együtt az a célunk, hogy hosszabb távon maradandót alkossunk, ezért azt is figyelemmel kísérem majd, milyen potenciál van a fiatal magyar tehetségekben.  

A sajtótájékoztató zárásaként, az alpesi szakág szövetségi kapitánya, Stark Márton ismertette az utánpótlás-versenyzők idei elért sikereit, beszámolt a hamarosan kezdődő olimpiai kvalifikációs időszak terveiről is, és említést tett arról az utánpótlásprogramról, amit tovább szeretnének fejleszteni a következő szezonban.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!