Atlétika
Szabó Beatrix

MTK Törökbálint bravúr az U21-es fináléban

Publikálva: 2015.04.15 Frissítve: 2015.04.14

Mint korábban beszámoltunk róla, az U21-es NB I/B nyugati csoportjának 2. helyén végző MTK Törökbálint, hősies küzdelemben bejutott az országos bajnokság nyolcas döntőjébe, amit Debrecenben rendeztek a hétvégén. A csapat végül hetedik helyen végzett a honi kosárutánpótlás elitjének seregszemléjén.

A fináléba hat, a szövetség által akkreditált kosárlabda akadémia és az NB I/A csoportos SZEDEÁK mellett jutott be az MTK Törökbálint.

A négy közé kerülésért vívott mérkőzésen, a későbbi győztes Falco KC Szombathely túl kemény falatnak bizonyult, miként az első helyosztón a házigazda DEAC dolgát sem tudták komolyabban megnehezíteni a kék-fehér színeket képviselő fiatalok. Az egész szezonban nyújtott nagyszerű teljesítményre feltéve a koronát, a hetedik helyért zajló találkozóra viszont megrázták magukat a törökbálinti fiúk, és az ellenfeleknél átlagosan mintegy 2 évvel fiatalabb játékosokból álló együttes, bravúros produkcióval legyőzte az egyik legnagyobb esélyesnek tartott, a döntőre éremért érkező Vasas Akadémiát.

Debrecen, U21-es döntő. Mérkőzés a 7. helyért:

MKB-Euroleasing Vasas – MTK Törökbálint 76-87 (26-23, 12-24, 19-24, 19-16)

Vasas: Solymosi 11, Schweighoffer -, Tóth B. 14, Boinitzer 12, Krivacsevics 7 Csere: Fekete 10/3, Fülöp 10, Szántó 5, Mészáros 7/3, Markó -

MTK: Horváth K. 23/12, Jakab 32/6, Mostbacher 2, Máriás 10/3, Fernengel 4 Csere: Dobos 7/3, Nagy A. 4, Tóth R. 5, Takács-Varga -, Bernacchini –

Szarvas Gábor vezetőedző értékelése: 

– Az első két nap után a „mezőnyből kilógónak” minősített csapatom a harmadik napon a hetedik helyért játszott helyosztón rászolgált erre a jelzőre. A  későbbi bajnok Falco elleni és a csalódott házigazda DEAC-cal szembeni vereségünk után, olyan mentális és morális tartásról tettünk tanúbizonyságot, amivel valóban kilógtunk a mezőnyből. Győztesen akartunk távozni a tornáról és ez sikerült, mert győztes mentalitású játékosok alkotják a csapatomat. Minden játékosommal maradéktalanul elégedett vagyok, óriásit nőttek a hétvégén a szememben. Szeretném kiemelni Jakab Pétert, aki igazi vezéregyéniség volt a meccseken. A nagy különbségű vesztes meccseken is harcolt, küzdött, profi módon tolerálta a társai bizonytalanságból eredő hibáit. A győztes helyosztón 32 pontjával toronymagasan a mezőny legjobbja volt és az extra játéka a társait is magával húzta. A szememben ő a torna MVP-je.

Az U21 Morgen Ferdinánd Országos Bajnokság fináléjának végeredménye:

1. Falco-Trend Optika KC Szombathely
2. Budapesti Honvéd SE
3. Naturtex-SZTE-SZEDEÁK Szeged
4. Marso Nyíregyháza KK
5. Debreceni EAC KA
6. Alba Fehérvár-Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
7. MTK Törökbálint
8. MKB Euroleasing Vasas Akadémia

Az U21-es döntőn 7. helyet szerzett, illetve az odavezető úton szereplő csapat összetétele:

Játékosok: Bagi Donát, Bernacchini Dániel, Bognár Mátyás, Dobos Márk, Fernengel Bálint, Horváth Gergely, Horváth Kristóf, Jakab Péter, Jámbor Gyula, Kotschy András, Major Gergely, Máriás Gergely, Mostbacher Antal, Nagy Adrián, Takács-Varga Bendegúz, Tóth András, Tóth Richárd.
Vezetőedző: Szarvas Gábor
Segédedző: Bódi Ferenc

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!