MTK legendárium | 356. rész

Az MTK alapítása és alapítói. 1888-ban született a klub.

A magyarországi antiszemitizmus történetében kiemelkedő esemény volt az úgynevezett tiszaeszlári vérvád, és a nyomán átmenetileg feltámadt indulatok, melynek előzményeként bizonyos Oroszországból származó antiszemita röpiratok terjesztése állhatott. A korabeli zsidó közvélemény Oroszország pánszláv hatalmi törekvéseivel hozta összefüggésbe az 1882-83-as nagy antiszemita hullámot, melyről a nyílt zsidó identitású hetilap így vélekedett:

„Évtizedeken át békében éltek hazánkban a különböző felekezetek, s az antiszemitizmus csak 1882-ben lett nálunk, ha nem is politikai, de kétségkívül társadalmi tényező…A magyar antiszemitizmusnak nem itthon, hanem a külföldön van igazi kútfeje…közvetlenül a czár birodalmából importálva…Ignatiev gróf a múlt évben kezdte meg a panszlavizmus mozgósítását a művelt Európa ellen. És a szláv világ czélba vett nagy háborúját hatékonyan készíti elő a szomszéd államok belső békéjének megzavarására. Egyszerre, hogy hogy nem, de hirtelen hangzott az ország különböző részeiben a rémkiáltás: Jönnek a muszka zsidók! El akarják árasztani Magyarországot! Zsidó országot akarnak Magyarországból csinálni… Az Oroszországból évek óta becsempészett, s pánszláv, valamint antiszemita eszméket hirdető szláv röpiratokat követték efféle magyar nyelvű termékek. Elárasztották velök az országot, ingyen osztották szét őket úton-útfélen. Kikből állt e szövetség, s honnan vette a nagyarányú izgatáshoz szükséges pénzt, az Isten tudja, bizonyos, hogy a pénzt nem a magyar katolikus papok adták. Az ingyenes nyomtatványkiosztás teljesen megszűnt, a pénzforrás elapadt. Ignatiev gróf nem miniszter többé. Mindenesetre szembeszökik, hogy az antiszemitizmus ugyanazon időben fejtett ki nálunk legnagyobb harcziasságot, midőn Ignatiev gróf miniszter volt Oroszországban.”

A hazai közvélemény mértékadó része természetesen elhatárolódott a felfokozott gyűlöletkeltéstől, nyomatékossá téve a magyar nemzet toleranciáját valamennyi nemzeti kisebbsége iránt:

„Mióta a tiszaeszlári per bevégződött, alattomos izgatások útján, az ország majd egyik, majd másik vidékén tört ki bizonyos lávasszerű mozgalom, melynek éle ugyan a zsidók ellen látszott irányulni, de melynek majd minden esetben az a kimenetele, hogy raboltak kivétel nélkül, úgy a zsidó házánál, mint a kereszténynél. Hogy hazánk némely részein, különösen a felső vidéken telepedtek meg és élnek oly zsidók, kik pióczaként szívják a munkás népet, s pálinka árulás és egyéb sefteléssel falvakat tesznek tönkre, az köztudomású, de, hogy az ország felvilágosodottabb lakosai között is ilyen volna vagy lehetne a zsidó nép, azt elhinnünk nem lehet. Ez ideig iparkodott, úgy az üzleti, mint a magánéletben magyarosodni, a keresztényekkel jó viszonyban állani. Zsidóellenes mozgalmaktól tehát nem félhetünk, de tanácsoljuk a zsidóknak, ne legyenek egyes tagjai sem kihívóbbak, sem érzékenyebbek, mint voltak a botrányos mozgalmak és a tiszaeszlári per kezdete előtt.”

E gondolatokkal egybecseng a zsidó sajtóorgánum ugyancsak józan együttélésről tanúskodó vélekedésével: „Vagy azt hiszi-e valaki, hogy az a nemzet, mely ötven év óta megszokta egy Széchenyi, egy Kossuth, egy Deák vezérszavát követni, sokáig eltűrheti egy sereg épp oly műveletlen, mint lelketlen egyén vezetését? A magyar nemzet sokkal épebb elméjű, politikailag sokkal érettebb, és sokkal jobban meg tudja ítélni a saját érdekeit, semhogy ilyesmitől tartani lehetne.”
Az indulatok elültét mutatta, hogy a súlyos vádak kihunytával a csipkelődés ismét az élclapok és vicckönyvek demokratikus lapjaira szorult vissza, még ha némelyik tréfája túl csípősre is sikeredett: 

„Az antiszemitizmus netovábbja. Egy vidéki antiszemita lap írja a következőket: A zsidóság annyira elbízza magát, és annyira zsebében tartja a hatalmat, hogy a jövő húsvét előtt már ilyen hirdetést tétet közzé: »Miután húsvéti maczeszünkhöz keresztény leány-vér szükséges, hát ily vér szállításra ezennel pályázatot nyitunk. A szállító köteles a leányokat még élve bemutatni, s a metszést jelenlétünkben végeztetni.«”

A zsidóság is értve az élcelődést minden időben meg tudott felelni a hasonló tréfákra: „Találkoztam az utolsó szombaton, templom után a főtisztelendő reb Menachem urasággal és beszélgettem űvele a máma olyan divatos antiszemitiszmuszrul.
Mondja nekem: »Kívánom az antiszemit társaságnak mégis, hogy éljen 120 esztendőt!
Hogyhogy rebbelében? – kiabáltam föl – Ilyen dühös ellenségeknek kívánja eztet?
Feleli: »Én nem aztat mondtam, hogy egy-egynek külön-külön kívánok 120 esztendőt, hanem az egész társaságnak, vagyis jut egyre legföljebb mindösszesen pár pillanat!«
- Vagy úgy! – gondoltam magamban.”

Ezt olvastad már?