Atlétika
Nagy Marcell

MTK legendárium | 328. rész

Publikálva: 2024.06.03 Frissítve: 2024.05.31 MTK Budapest

Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „Szekrényessy Kálmán szerelmei.” „A füredi Anna bálon kezdetű dal születése.”

A füredi udvarlás és szerelem (néhány rosszakaró ténykedése miatt) egyre kellemetlenebb, anyagi természetű kérdések felé terelődött. Szekrényessy Kálmán (kinek ereiben fél Nyugat-Európa arisztokráciájának vére csörgedezett, és kinek hercegi felmenői még országrészek, tartományok felett uralkodtak, kinek nagyapja Magyarországon még pallosjoggal rendelkezett), meglehetősen önérzetesen reagált az anyagi természetű kérdésekre. E téren már-már túlzásba vitt büszkesége egy alkalommal bizonyos sérelmeket vélt tapasztalni: „Érzékenysége egy alkalommal szándékos mellőztetést vőn észre, holott lehetséges, hogy tévedett. Mindegy!

Kálmán számára mindig a szabadság volt a legfőbb igazodási érték, ehhez képest sosem hagyta magát társadalmi lózungok vagy nyárspolgári eszmék által befolyásolni. Amint az emberi kapcsolódási pontokon túl kényszerelvárások igényével lépett fel környezete, éppen ezért (ahogy megfogalmazta) „gyakori érintkezéseket csak oly társadalmi körökkel tartott fenn, melyeknek tagjai nem tekintették a földi javakbani bővelkedést zsinórmértékül a velök érintkezők becsének meghatározásánál” Ennek megfelelően igaza érdekében rendszerint konfrontálódott vagy épp a szabadság nevében kitört a fojtogató, szabadságát korlátozó helyzetből.

Nem hagyta, sőt egyenesen nem tűrte, hogy egyéniségét, tehetségét értéknek kikiáltott korlátok közé szorítsák. Éppen ezért, amikor „bekövetkezett, ami ily esetekben gyakorta be szokott következni, a gazdagság kifogásolta a vagyontalanságot,” döntésre szánta el magát: „E pillanattól kezdve porig volt sújtva és hosszútartamú külföldi útra kelt.
Laura azonban újfent nem akarta elengedni kedvesét, és próbálta nyugtatni a férfi feltámadt önérzetét:

Hát ily rosszul gondolkozol felőlem?! Azért nem kérted hát meg [Laurád] kezét, mivel föltételezéd róla, hogy igenjének kimondásakor önérdek fogná őt vezérleni!

A férfi azonban – miként első útja idején – saját lelki békéje érdekében belső meggyőződése szerint cselekedett. Kálmánt tehát hosszabb idejű külföldi útra vitte önérzetes szíve. Büszkesége nem kívánt alárendelődni a világot igazgató Mammon hatalmának. Nem olyan fából faragták, aki könnyen behódolt volna a társadalmi elvárások, konvenciók előtt. Épp úgy gyűlölte a pénz hatalmát, miként a divat önkényét, egyik (ahogy ő nevezte) „zsarnokság” előtt sem volt hajlandó fejet, térdet hajtani, inkább világgá futott és tehetsége mellé vállalta szegénységet: „Szegény ifjú volt, sokat küzdött az élettel, kereste a kalandokat és a veszedelmeket, de mindig jó ügy érdekében. Minden bizonnyal ez volt az oka, hogy sohasem úszott jólétben, de olyan pályát futott meg, melyet megfutnia szent meggyőződése szerint érdemes volt.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!