Kézilabda
Porobic Zoé

MTK legendárium | 255. rész

Publikálva: 2023.01.02 Frissítve: 2022.12.29 MTK Budapest

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. „Érdeklődtünk irtózatos módon a Szekrényessy előadásai iránt.” 36. rész.

Repülési kísérleteinek legkiemelkedőbb bemutatóját tarthatta meg Szekrényessy Kálmán a Millennium esztendejében, 1896-ban, mikor Budapesten a Nemzetközi Demográfiai Kongresszuson mutatta be gépeit: „Az országos kiállítás évében, 1896-ban több kitüntetésben volt részem. Ezek között a legnagyobb az volt, hogy a Nemzetközi Demográfiai Kongresszus több érdeklődő tagja megtekintette, sőt tanulmányozta röpülési kísérleteimet. Sajnos alkalmazott erőgépem hatóereje akkor még csak öt-hat percznyi időtartamra terjedt: s így eme röpüléseim még csak a legkisebb gyakorlati értékkel sem bírtak, voltaképp inkább felszökkenések, semmint röpülések voltak.” 

Előadásain szereplő sajátszerkesztésű gépeiről csupán annyit tudunk, hogy azok felszállásához valamely sűrített légnemű anyagot használt, szerkezetük pedig az általa kikísérletezett alumínium-vörösréz öntvényekből készültek, motorjai ugyanakkor a levegőből hasznosítottak és alakítottak ki gázelegyeket.

Külső megjelenésüket tekintve elmondható, hogy változatos alakzatúak és méretűek voltak, úgy, mint másfél méter hosszúságú és gyors repülésű, valamint „kisebb-nagyob,” azaz a „parányi „szferoidaloptertől” elkezdve a nagyobb „hellkopterig.” Gépei mindegyikéről megállapíthatjuk, hogy irányítható, azaz „pontos irányba röpülő” masinaként készültek. 

A fent felsorolt készülékeken kívül pontosan milyen típusú és méretű nagy gépet konstruált, nem tudjuk, azonban némileg következtethetünk abból az ismert adatból, miszerint: „ötvenháromszor emelkedtem a felhők honába,” tehát gépei minimálisan is egy utas befogadására alkalmasak lehettek.

Idős korában „a nem sikerült munka-részletek fölött érzett búsulás kínjait rettentően fokozta” abbéli keserű tapasztalata, hogy e munka úttörőjeként társaival „a röpülőgép föltalálásának érdekében: munkát, időt, fáradságot, pénzt, sőt vagyont” áldozott.

Az egykor gazdag férfi magánvagyonának jelentős részét emésztették fel a kísérletek. Kritikusan említi meg, hogy a vagyonnal rendelkező társadalmi osztály, a fő - és köznemesség nem volt hajlandó e közügyre pénzt áldozni: „Született főúr nem járult ehhez adományával, de báró Drasche (egykori téglavető), Dreher Antal (a sörgyáros) és báró Rothschild Náthán (a lófuttató) pénzadományokat küldöttek a nemes czélra.”

1901-ben, némi iróniával vette tudomásul, hogy a technikai újításoktól betegesen elzárkózó Ferenc József király – igencsak megkésve – formálisan „támogatta” kollegája, Kress Vilmos  mérnök repülési kísérleteit: „Bármily jó eszű, bármily tanult, bármily fölvilágosodott is valaki, mégoly közhasznú újításnak sem nagy kedvelője, ha korosabb. Csak ritka kivételek az olyan hetvenévesek, akik támogatólag karolnak föl olyan új eszméket a melyek iránt hetven esztendőn át nem érdeklődtek, noha amaz eszmék tág körökben bírtak derék pártfogókkal. Ilyen ritka kivétel Ő Felsége a király,” ki „magánpénztárából 5000 koronát adományozott.

A sorok között rejlő finom iróniát csak az nem értette, aki nem akarta, hisz arról a Ferenc Józsefről írta mindezeket, ki kínos elzárkózással került minden üdvös technikai újítást, így többek között a telefonkészülék és az autómobil használatát. E kisszerű földhözragadtságot tette nyilvánvalóbbá szakcikkének folytatása: „a királyi pénzadomány csekélyösszegű, néhány osztrák pénzember és nagyiparos már kiegészítette azt a szükségelt húszezer koronára.

Kritikus hangvételéből a sokat tapasztalt katona aggodalma is kicsengett. Prófétikus előrelátással óvja nemzetét egy elkövetkező háborútól, hol az elhanyagolt haditechnikai fejlesztések miatt katasztrofális helyzet állhat elő. Kasszandra sors jutott neki osztályrészül: „Hazámnak hű fia s a nép barátja vagyok, figyelmeztetem, hát összes polgártársaimat, hogy minek is tulajdonítsuk, ha a legközelebbi háborúban legyőzik az osztrák-magyar haderőt.” Nyilvánvaló bírálata ez a kormány és a király nemtörődömségének. 

A franczia hadügyérség, állítólag már 300 irányítható hadléghajó fölött rendelkezik, melyek óriási támadó-erőt, hatalmat képviselnek, mert azok légtorpedói a jelenleg alkalmazott összes kazamaták bolthajtását képesek keresztültörni.

Kíméletlenül pellengérezte ki az osztrák hadvezetést, melynek megmagyarázhatatlan közönyéből adódóan a Monarchiának egyetlen hadiléghajója sem volt. Ezzel szemben felhívta a figyelmet a rivális Franciaország magatartására: „A franczia kormány a legfontosabb hadititokként őrzi a La francehajtóerejét szolgáltató villámgépet s évről-évre nagyobb figyelemben részesíti a franczia hadsereg hadléghajói-osztályát […] hadléghajózási-telep fölállítását rendelte el, melyeknek költségeire 3 millió frank lőn utalványozva. Ezen nagy összeg az idén hason nagyságú pénzösszeggel lőn megtoldva.”  

Intelmeit súlyos, Habsburgokat bíráló történelmi tényekkel teszi nyomatékossá: „A Nagy Frigyes porosz király ellen viselt, kizárólag dynasztikus érdekből küzdött, háborúkban a magyar vér csermelyként folyt Bécs javára, a bécsi haditanács nem látta el oly fegyverekkel a sorgyalogságot, melyek egyenlő jók lettek volna a porosz puskákkal: ezek vastöltővesszői nem törtek el töltés közben, míg a bécsi puskák fatöltővesszői darabokra tördelődtek.

Mikor 1859-ben az egyesült franczia-szárd hadsereg ellen csatázott az osztrák hadsereg, a magyar vérnek amiatt kellett pazarul ömlenie, mert a szintén kizárólag dynasztikus érdekből kezdett háborúra az osztrák hadügyérség nem szerelte föl oly kellően a tábori tűzérséget, miként a franczia hadügyérség: a franczia tábori ágyuk vontcsövűek voltak s így sokkal messzebb hordottak és biztosabban találtak czélba, mint az osztrák tábori ágyúk, melyek sima csövűek voltak. Mikor 1866-ban kizárólag dynasztikus és osztrák hatalmi érdekből üzent Bécs háborút Poroszországnak, az osztrák hadügyérség elültöltő-puskákkal fölfegyverezve hajtotta az ezredeket a hátultöltő-puskákkal (melyeknek óriási fölényiségét a holstein slezvigi háborúban (1864) bőven tapasztalták az osztrákok) ellátott porosz zászlóaljak ellen, ez okból kellett annyi magyar vérnek csorognia. Kérdezze meg hát minden választó országgyűlési-képviselőjét, vajon az osztrák-magyar hadügyér mészárszékre akarja hurczolni a magyar fiúkat az ellenünk hadléghajókkal is küzdendő oroszokkal vívandó háborúban?

Szekrényessy Kálmán, ki hazájában korát megelőzve végzett – mintegy negyven esztendőn át – léghajózási és repüléstechnikai kísérleteket, végül nem érte el a remélt átütő sikert, melyet minden feltaláló az ő helyzetében reménylett volna. Annak ellenére azonban, hogy a hazai szakmai közvélemény hálátlanul megfeledkezett róla, munkássága nem tűnt el nyomtalanul, hisz szakcikkeinek tapasztalatai beépültek a későbbi generációk szakismereteibe. Munkálkodása során két teljesen új szakkifejezést is alkotott, melyek közül az egyik mind a mai napig használatban van: „Alkalmas kifejező, jóhangzású két magyar szót is csináltam és hoztam részben használatba a kormányozható léghajó helyett irányítható légzsák, a „motor” helyett pedig erőgép.” Ez utóbbi kifejezés napjainkig használatos, főként a nagyteljesítményű motorokkal ellátott masinák esetében. Ugyan megérte, hogy a 19-20. század fordulóján megjelenő lexikonok (Pallas, Szinnyei, Révai) elismerőleg szóltak ezirányú munkásságáról: „A lexikonok azzal tiszteltek meg, hogy úttörőnek neveznek a léghajózás terén,” mégis élete delelőjén egy visszatekintő versében reális önértékelésében így vallott:

Midőn elsőül légbeszálltam - nem volt magas és hosszú az út
Reméltem máskor messzeszállok - Te félsiker! ne hozz borút.

Hatvanöt esztendősen az Ország-Világ nevezetű képes hetilap hasábjain a kudarc, vagyis a „félsiker” felett érzett keserűségét ekként öntötte irodalmi formába: „Gyönyörű jelenet: Karthagó szép, fiatal és hatalmas királynője: Dido tengerre nyíló fejedelmi palotája széles márvány erkélyén pamlagra dőlve, nagy részvéttel hallgatja az előtte alacsony széken ülő Aeneas királyi hercegfinek bús elbeszélését a szörnyű végcsatáról, mely honának székesfővárosát: Tróját elpusztította, lakosait pedig lemészárolta. A vérig sebző gúny, mely a győztes hellének ajkáról elröppent, fokozta a néhány leigázott és helótákká lealjasított trójai rettentő lelki kínjait - panaszolja el Didónak Aeneas. Önkéntelenül a menekülő, fiatal hős eme szavai jutnak eszembe, vonatkozólag, ha lelki szemeim elé vonultatom amaz emberfölötti munkát, melyet a röpülőgépek föltalálását sikerrel megoldott úttörők végeztek körülbelül negyven év alatt, amely hosszú időtartam folytán a nem sikerült munkarészletek fölött érzett búsulás kínjait rettentően fokozta a vérig sebző gúny, mely az emberek által sújtotta a nemcsak önzetlen, de áldozatkész úttörőket.

Szekrényessy Kálmán nem csupán sportmunkásságában és szakírói tevékenységében, de léghajózási tevékenységében is korát megelőző módon működött és alkotott. Tette ezt akkor is, mikor a legcsekélyebb esély sem mutatkozott kortársai részéről a megértésre, elfogadásra. Mindezt hűen tükrözi vissza a szemtanú, a neves író, Vay Sándor írása:  

Emlékezem siheder koromban a híres sportsman és jeles sportíró, Szekrényessy Kálmán harcolt sokat az aeronautica ügye mellett. Rengeteget írt, beszélt a jövő közlekedési eszközéről. A nagyobb városokban országszerte érdekes fölolvasásokat tartott.

Meghallgatták, de bizony a komoly, meglett urak bolondságnak, álomnak qualifikálták az egész léghajó ügyet. Legföljebb magamfajta ideálista, romantikus gyerkőcök érdeklődtünk irtózatos módon a Szekrényessy előadásai iránt.

Végezetül hű képet fest az 1900-ban megjelent írás Szekrényessy hálátlan, de semmi esetre sem értelmetlen küzdelmeiről a léghajózás fejlesztése terén:

Az utazni szeretőket különösen érdekli a kormányozható léghajó. Magyar ember, a jeles sportíró, Szekrényessy Kálmán volt az első, aki már évek előtt megpendítette ezt az eszmét. Írt, felolvasott, propagandát csinált az ideának. Hiába. Rá sem hallgattak. Most jön gróf Zeppelin, újra felveti az eszmét, már kísérleteket is tesz és bizonyára – elsősorban mi magyarok – el leszünk ragadtatva, mert hát idegen az a tisztelt gróf. Irinyi József annak idején föltalálta a gyufát. Találmányát nehány forintért eladta külföldön, s míg a vállalkozók milliomosok lettek, Irinyi meghalt szegényen. Most, hogy a vizsgák elmúltak, szinte szeretném odakiáltani minden kisdiáknak, hogy ne igyekezzék nagydiákká lenni. Álljon be iparosnak, kereskedőnek, legyen minden, csak úgynevezett lateiner [értelmiségi] ne. A szellemi munkást fizetik nálunk a legrosszabbul…intelligens embereknek mégis nagy, igen nagy kontingense nyomorog. Aki nem szemes – másként is mondják ezt jó magyarul – annak, mint a szégyenlős koldusnak, üres a tarisznyája…

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!