Taekwondo
Salim Sharif

MTK legendárium | 221. rész

Publikálva: 2022.07.22 Frissítve: 2022.07.21 MTK Budapest

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. 4. rész

Nem véletlen, hogy az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán oly sokirányú tehetséggel rendelkezett. Ugyanis volt mit örökölnie szüleitől, nagyszüleitől, felmenőitől. Anyja például már korán tehetséget mutatott az irodalom terén Egészen fiatal leány Slachta Etelka, amikor már komolyabban próbálkozott az irodalommal.

Viktor Hugo: Angelo című művét fordította le más kisebb novellák kíséretében, melyet Mátray Gábor, kedves ismerőse rendszeresen közölt a Regélő hasábjain: „Nemcsak a soproni magyar társaságban keltettek feltünést ezek az írások, de figyelt rájuk Széchenyi is, és a révükön idegenek is ismerték Etelka nevét, mint írónőét.

Dr. Csatkai Endre soproni levéltáros, Szekrényessyné naplójának 1943-as kiadója és első tudományos elemzője a következőket írja az MTK-alapító anyjáról: „megértette a leányka a kor szavát, amit Vörösmarty tolmácsolt a magyar nőknek. Szívesen járt nemzetiszínű szalaggal a megyegyűlésre, a Magyar Társaság üléseire és a deákkuti mulattságra, magyar könyveket olvasott. A magyar származású tiszteket hazafiasságra intette, az idegeneket a magyarság tiszteletére szoktatta. Lelkesedése sokakban visszhangra talált, bár volt, aki gúnyt űzött belőle.

Nagy buzgalommal gyűjtött a Műegylet számára tagokat, több újság elismeréssel emelte ki, hogy a Mátyás-szoboremlékre mennyi pénzt hozott össze!

Amikor Széchenyi Sopronban megalapította a Soprony-Vasi Szeder Egyletet részvénytársulati alapon, Etelka úttörőképpen részvényt vásárolt és képviselőjének Széchenyit kérte fel. A „legnagyobb magyar” örömmel elvállalta a megbízatást és háláját fejezte ki neki, amiért megtörte a jeget, most már több hölgy is vett részvényt.

Szép fiatal lánnyá serdülve mind gyakrabban vetődött fel a társadalmi rangban és vagyonban megfelelő házastárs kiválasztása. Etelkának számtalan kérője kínálkozott, mind a fiatal tisztek, mind a megyei ifjak köreiből.

Komolyabb esélyesnek számított Széchenyi barátja Vojna Félix gróf, ki szemet vetett a bájos lányra. Etelka számára megnyugtató módon tudott magyarul is, azonban idővel kitudódott, hogy a gróf egy soproni színésznőcske rabja. A helyzetet végérvényesen Vojna nápolyi áthelyezése oldotta meg.

Mindegyik kérő közül legesélyesebbnek Liszt leghűségesebb barátja báró Auguszt Antal tűnt. E házasságot családi körben is valószínűsítették s Etelka sem állta elviekben útját, azonban: „Apró ügyetlenségek és örökös tépelődés folytán a dolog nem jutott dűlőre.

Az apa elvesztésével a család anyagi léte mind szűkösebbé vált. 1841-ben ezért az udvari körökkel kapcsolatot tartó anya V. Ferdinánd királytól 10 ezer forint összegű kegydíjban részesült, melyet anya és lánya személyesen utazott Bécsbe az uralkodónak megköszönni. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!