Kézilabda
Szabó Kitti
„Az MTK aranylánca”. (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny). 22. rész. Opata Zoltán (1900-1982). „Opatát felrúgták a tizenegyes előtt”
Még Opata aktív labdarúgói időszakában történt a meglehetősen humoros eset, melyen hetekig jót mulatott a közönség. Az 1922/23-as évadban több ízben játszott egymással az MTK és a VAC. Már az előző, 1922-es esztendőben lefolyt MTK-VAC mérkőzés meglehetősen túlfűtött hangulatban és botrányos jelenetektől tarkítottan zajlott le.
Az 1922-es Hungária úti mérkőzés azonban túltett mindezeken és igazi botrányba fulladt. A kék-fehérek több játékosuk kiesése miatt már meglehetősen feszült hangulatban léptek pályára. Nélkülözniük kellett a sérült Orthot, Kertész II-t, nem is szólva az aktuálisan külföldre távozottakról (Schaffer, Bíró, Konrád II. stb.) és a kiöregedőkről, mint pl. Vágó, Hlavay stb.
A pályára lépők: Plattkó, Kovács István, Mándi, Somogyi, Nádler, Nyúl II., Braun, Molnár, Opata, Weisz Lulu és Siklóssy voltak.
Az MTK szerezte meg az első gólt, azután a VAC védelme (Fischer, Grosz II., Singer) azonban minden támadást – néha a szó szoros értelemben – szétvert. A második félidőben azonban már fölénybe került a VAC és rövid időn belül kiegyenlített, majd vezetéshez is jutott. A hazai pályán játszó MTK ekkor nagyon rákapcsolt. A közönség hallatlan izgalmak között kísérte figyelemmel a küzdelmet. A lelátón hamar izzót a hangulat, csípős bekiabálások és hangos tüntetések követték egymást. Ennél feszültebb csak a pályán volt a helyzet, ahol az MTK bizonyítani, a VAC mindenáron győzni akart.
A pokol akkor szabadult el, amikor a 23. percben Opatát a tizenhatos vonalánál felrúgták. A játékot vezető és mindig jóindulatú Klug Frigyes szabadrúgást rendelt el a tizenhatos pont közelében. A nyugalmáról híres Molnár Gyuri közvetlen közelről látva az eseményt, tizenegyest követelt. Igazának alátámasztására valószínűleg valami épületes megjegyzést is tehetett a bírói ítéletre, melyért Klug azon nyomban kiállította. Talán kissé elhamarkodottan is. Legalábbis erre utaltak a következő események…
A szabadrúgás nyomán igazi tumultus támadt a VAC kapujánál. Klug azonnal lefújta a játékot és tizenegyest adott az MTK-nak. Minden bizonnyal Molnár kiállítását akarta korrigálni. Mindez arra volt jó, hogy most a VAC-nál szabadultak el az indulatok. Klug bírói döntését később azzal magyarázta: azért adott tizenegyest, mert szeme láttára Weisz Gyula könyökkel belevágott Siklóssy hasába. Ezt mások nem látták egyértelműen. Ami ezután történt az a mai NB I-ben elképzelhetetlen lenne. A VAC játékosok körülfogták a bírót, nekitámadtak, lökdösték, rángatták és a partjelzőhöz akarták vonszolni, aki nem látott szabálytalanságot. Klug Frigyes azonban látva a felfokozott hangulatot, nem volt hajlandó senkivel sem tárgyalni, kitört az őt inzultáló játékosok gyűrűjéből és bevonult az öltözőbe.
Az indulatok azonban csak ezt követően szabadultak el igazán… (folytatjuk)