Kosárlabda női
Karlócai Julianna

MTK legendárium | 181. rész

Publikálva: 2022.01.19 Frissítve: 2022.01.17 MTK Budapest

„Az MTK aranylánca”. (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny). 31.rész. Orth György (1901-1962). „Gyuri, mint futballprofesszor”.

Tehát Orth Gyuriból igazi világfi lett. Az volt már korábban is, mikor ki sem mozdult Pestről. Igazi világfivá mégis akkor lett, amikor nyakába vette a nagyvilágot és beutazta Európát, majd Amerikát. Edzői pályájának köszönhetően sokfelé megfordult, melyről egy 1953-as exkluzív interjúban (a Délamerikai Magyarság számára) így nyilatkozott edzői pályafutásáról:

– Mikor jött el Magyarországról?

– Huszonkét évvel ezelőtt Chilében kaptam szerződést. A chilei válogatott csapatot kellett előkészítenem a világbajnokságra.

– Milyen országokban dolgozott, mint futballtréner?

– Két és fél évig voltam Chilében, majd Európába utaztam. Hét évig dolgoztam Olaszországban, mint a Genova és más csapatok trénere. Azután átutaztam Németországba. A Nürnberg FC trénere voltam. Fél évet Franciaországban töltöttem a metzi csapatnál, majd a háború kitörésekor megint Olaszországba mentem. 1942 elején ismét leutaztam Dél-Amerikába, Chilébe, majd három évet Argentínában töltöttem, mint a San Lorenzo és a Rosario Central edzője. 1946-ban Mexikóban kaptam szerződést, ahol három csapatnál vendégszerepeltem, a Guadalajara az America és Necaxa csapatainál.

– A Guadalajara annyira feljavult a kezem alatt, hogy a bajnokságban a második helyen végzett, mindössze egy ponttal a bajnok mögött. Főként ezért hívtak Buenos Airesbe. A Boca Juniorsnak saját nevelésű új játékosokra van szüksége. Tudják, hogy nekem jó szemem van, megismerem az igazi tehetséget.

– Melyik jobb, az angol, a közép-európai vagy a dél-amerikai futball?

– Erre nagyon nehéz válaszolni. Vannak egészen kiváló csapatok Angliában, Dél-Amerikában és Közép-Európában egyaránt. A dél-amerikai futball nagyon jó és eredményes, a legjobbak a brazíliai és argentin csapatok. Dél-Amerika többi országában is szép futballt játszanak. Jártam Uruguayban, Paraguayban, Bolíviában, Columbiában, Peruban is, mindenütt jó csapatokat láttam. Meg kell jegyeznem, hogy
Dél-Amerikában a futball nemzeti sport és egyben üzlet.

– Buenos Airesben a bajnoki forduló nyolc mérkőzésének a bevétele átlagosan meghaladja a kétmillió pesot. Ennyi pénzt évek alatt sem szedtek be magyar futballpályákon, ahol egy válogatott mérkőzésen legfeljebb 30-40 ezer (!) ember fért el a tribünökön. Argentína ezért nem játszik sok válogatott mérkőzést, itt a nemzeti bajnokság a fő attrakció.

– Milyen magyar futballistákkal találkozott Mexikóban?

– Mexico Cityben sokszor összejöttem Grósz Lajossal, a VAC egykori játékosával, aki később a new yorki Hakoah trénere lett, aztán Mexikóban telepedett le. Grósz Lajos nagy orvosi laboratóriumot alapított Mexikóban. Sokszor velünk volt Bíró Gyuszi is az egykori válogatott jobbhalf. Szegény Bíró Gyuszi tavaly meghalt, Grósz Lajossal mentem el a temetésére…

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!