Atlétika
Nemes Rita

Mindhárom szoftveren erős teljesítmény

Publikálva: 2020.11.10 Frissítve: 2020.11.10 eSport

Bozó Patrik Monzában futott ismét nagyszerű futamot, Pro Clubs csapataink megkezdték HPCL szereplésüket, míg Rocket League játékosaink a Hungarian Openen brillíroznak.

Szimulátorosunk, Bozó Patrik november 1-jén a Sim Racing Company által szervezett sorozat negyedik állomásán a híres olasz pályán, Monzában ült volán mögé. Az időmérő edzésen huszonötödik helyen kvalifikálta magát, miután 1:49.785-ös ideje közel két másodperccel maradt el a pole-pozíciótól. A futamon azonban ismét remek tempóját bizonyította Bozó, hiszen tizenhárom helyet tudott javítani rajthelyéhez képest, így végül tizenkettedikként intette le őt a kockás zászló.

November 8-án Pro Clubs csapataink debütáltak a Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL) új idényében.

K&H MNEB HPCL I. osztály:

Első keretünk a ZTE FC esport együttesével mérkőzött meg a hat pont sorsáért. Az első összecsapáson megmutatkozott, hogy a védelmek tömörülése képes megállítani a legtöbb támadást az idei szoftverben. Mindkét hátvédsor remekül alkalmazta ezt, hiszen gól nélküli döntetlennel ért véget – az egyébként eseményekkel dúsított – találkozó. A visszavágón hasonló mederben folyt a mérkőzés, ugyanis egészen a 87. percig 0-0 állt az eredményjelzőn. Ekkor Hajdú Viktor lövését Majorosi Krisz elé ütötte az ellenfél kapusa, szélsőnk pedig a hálóba talált (1–0). Nagyon fontos három pontot sikerült szerezni a második találkozón, ráadásul egyik vetélytársunk ellen.

A találkozókat ITT tekinthetik meg.

K&H MNEB HPCL III. osztály:

Akadémiánk a harmadik divízióban bizonyíthatott, ahol az első játéknapon két fordulót is lebonyolítottak. Mindennek az oka, hogy a felsőbb osztályokhoz képest a legalsó vonalban tizenhat csapat szerepel, így jóval több időre lenne szükség a küzdelmek befejezésére.

Fiatal játékosaink hét pontot tudtak bezsebelni a négy összecsapáson. Az Airnergy esporttal kerültek szembe az első mérkőzésen, ahol tisztes helytállásukat követően négy egységet szereztek.

A több magyar bajnok játékost is a soraiban tudó Hajdúnánás FK – Goolaso az odavágón meg tudta szerezni a három pontot. Akadémistáink azonban okultak hibáikból, és a párharc második felvonásán 1–0-ra legyőzték vetélytársukat.  

Akadémistáink debütálását ITT lehet visszanézni. 

Rocket League csapatunk a Hungarian Openen vesz részt. Játékosaink kiválóan szerepelnek, hiszen eddigi hat mérkőzésüket mind megnyerték, és hibátlanul állnak csoportjuk élén 18-0-s mutatóval.

November 8-án – legutóbbi összecsapásukon – az Illés Akadémia Spirit ellen léptek pályára, és nyertek magabiztosan 3-0-ra, így sikerükkel továbbra is az élen állnak. A hétfős csoport elsőségéért a Necrotic esports együttesével küzdhetnek meg esportolóink, miután vetélytársuk szintén hat győzelemmel áll a második helyen.

Esport szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!