Vívás – kard
Szatmári András
Nguyen Anasztázia azon atlétáink közé tartozik, akiknek idén reális esélyük van az olimpiai részvétel kivívására – már ha lesz idén olimpia. Arra voltunk kíváncsiak, miként tud a jelenlegi helyzetben készülni, illetve egyáltalán tud-e, hiszen az edzéslehetőségeket jelentősen megnyirbálták, a körülmények nem éppen ideálisak ahhoz, hogy csak a feladatra figyeljen.
– Edzésben vagy?
– Igen, edzünk.
– Hol?
– A BOK-csarnokban tudunk edzeni, igaz, korlátozásokkal. Csak a listán szereplő emberek vehetik igénybe a létesítményt, és a nyitvatartás is rövidített. Így a napi két edzés már nehezebben megoldható.
– Mennyit tudtok elvégezni az ilyenkorra eltervezett edzésmunkából?
– Most könnyű hetünk volt, ezt szerencsére sikerült teljesen elvégeznünk, igaz, egy nap csúsztatással a Lantos Mihály Sporttelep bezárása miatt. A jövő azonban bizonytalanságokkal teli, igyekszünk mindenre felkészülni.
– Hogy állsz most célokkal, mi lebeg a szemed előtt?
– Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen semmi biztosat nem tudunk sem az olimpiáról, sem más versenyekről. Lehetséges, hogy eltolódik a versenyszezon. Igyekszünk a legjobbat kihozni helyzetből, de ez nyilván nem egyszerű.
– Egytől tízig hányast adnál a mostani hangulatodra, lelkiállapotodra, világlátásodra?
– Hullámzónak mondanám a hangulatom. Amikor az MTK pályáját bezárták, az kicsit szíven ütött. Nagyon rossz a bizonytalanság, nemcsak az olimpiával kapcsolatban, hanem a mindennapokban is. Azonban az edzések közben igyekszem nem ezzel foglalkozni.