Atlétika
Jankovics Dániel
Alaposan meg kellett izzadni a három pontért a TF otthonában.
TFSE – MTK Budapest 1-3 (–21, 21, –11, –16)
„D” terem, 150 néző
Vezette: Csizmarik, Bodrogi
TFSE: Németh N. 1, Imreh 9, Czakó 2, Poór 12, Zgyerka-Édes 11, Villám Cs. 15
Csere: Dobrovits (liberó), Horváth R. (liberó), Verebes 4, Balabás, Csengeri, Körmendi, Németh J. 2
Vezetőedző: Herczeg Gyöngyi
MTK Budapest: Kötél Zs. 1, Godó 17, Nyuka 9, Horváth Z. 10, Takács B. 12, Hatziefsztratiadu 13
Csere: Szalai A. (liberó), Lesi 2, Szabó Á.
Vezetőedző: Tóth Gábor
A női röplabda NB I második fordulójában az MTK Budapest a TFSE otthonába látogatott. A kék-fehérek egy héttel korábban a Folyondár utcában szenvedtek 3-0-s vereséget, és nem titkoltan a három pontért jöttek a Győri útra.
A találkozó előtt Tóth Gábor elmondta, az első 10-12 pont mindenképpen meghatározó lesz, abban bízott, hogy tanítványai korán rá tudják erőltetni akaratukat a TF-re. Sajnos nem így történt. Álmosan kezdték a mérkőzést a vendégek, Tóth Gábor 11-5-ös állásnál már másodszor kért időt, hogy felrázza övéit. Eleinte úgy tűnt, nem jár sikerrel: nem sokkal később már kilenc pont volt a TF előnye (15-6), de a hajrához közeledve végül felzárkóztak a vendégek. 21-21-nél beállt Lesi Olívia, aki remek nyitásokkal zilálta szét a hazaiakat, és végül egy ásszal le is zárta a játszmát (21-25).
A második szett álomszerűen kezdődött, már 0-4-et mutatott az eredményjelző, mikor Herczeg Gyöngyi időt kért. Talán a vendégek is elhitték, hogy már sínen vannak, mindenesetre a TF megrázta magát, 7-7-nél utolérte ellenfelét, majd pár labdamenettel később már a vezetést is átvette. A játékrészből hátralévő idő kiegyenlített játékot hozott, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-két ponttal. A hajrát végül a hazaiak bírták jobban idegekkel, így egyenlíteni tudtak (25-21).
A harmadik játszmára lassan elfáradni látszott a TFSE, az MTK ezzel szemben jóval kevesebb ki nem kényszerített hibát vétett, mint korábban. A fentieknek köszönhetően a vendégek korán le tudták szakítani ellenfelüket, és Godó Panni vezetésével alig több mint 15 perc alatt behúzták a harmadik szettet (11-25).
A negyedik játszmában tovább folytatódott a kék-fehérek dominanciája, Herczeg Gyöngyi hiába kért időt előbb 2-7-nél, majd 2-11-nél. A szett hajrájához közeledve kicsit kiengedtek ugyan az MTK-s lányok, de a győzelmük már így sem igazán forgott veszélyben, és végül valóban három ponttal távozhattak a TF otthonából (16-25).
Az MTK Budapest legközelebb október 31-én, a Fatum-Nyíregyháza ellen lép pályára.
Tóth Gábor: – Nekünk nincs könnyű meccs. Nem jelenthetjük ki senki ellen – sem otthon, sem idegenben –, hogy biztos a győzelem. Minden egyes pontért, szettért meg kell küzdenünk, de ezzel nincs is semmi gond. A TF is egészen addig pariban volt velünk, míg fizikailag föléjük nem tudtunk kerekedni. A fiatalságunkból adódó hibák még rányomják a bélyegüket a játékunkra, de összességében jó úton járunk.