Atlétika
Bánhidi-Farkas Petra

Még semmi sincs veszve (VIDEÓ)

Publikálva: 2016.03.12 Frissítve: 2016.03.13 Röplabda

Szombat este lejátszotta első mérkőzését a női röplabda NB I rájátszásában az MTK Budapest. A kék-fehérek a Jászberényi RK otthonában léptek pályára, és hullámzó meccsen végül 3-2-es vereséget szenvedtek.

Jászberényi RK – MTK Budapest 3-2 (–22, 20, 17, –19, –8)

Jászberényi RK: Kovács F., Mishonova 27, Gardovics 13, Pintér A., Bleicher N. 11
Csere: Lékó (liberó), Borsos 4, Gregor 1, Kerekesné Karakas, Brkovics 5
Vezetőedző: Deme Gábor

MTK Budapest: Kmezics 17, Szűcs K., Papp O. 4, Hackl 12, Józsa 24, Lutter 1
Csere: Nagy F. (liberó), Török K. 15, Kilyénfalvi 1, Tímár, Cicic
Vezetőedző: Hollósy László

A Jászberény a negyedik, míg az MTK Budapest pedig az ötödik helyen végzett az alapszakaszban, így a két együttes egymással mérkőzhetett a legjobb négybe kerülésért.

Az első játszma rémálomszerűen kezdődött fővárosi szempontból: hiába kért időt Hollósy László előbb 4-0-nál, majd 11-2-nél, a jászberényiek nem kegyelmeztek ellenfelüknek. A játékrész derekához közeledve a kék-fehérek megkezdték a felzárkózást, ami olyannyira jól sikerült, hogy 17-15-nél már Deme Gábornak kellett közbeavatkoznia. A jó szériában elévülhetetlen érdemei voltak Török Katának, aki remekül szállt be a meccsbe, rendkívül agilisan, éretten játszott. Sajnos az egyenlítésre már nem futotta az MTK Budapest erejéből, így az első játszmát a hazaiak nyerték (25-22).

A második szettben már ismét az alapszakasz végén látott MTK Budapest lépett pályára: a kék-fehérek kiválóan védekeztek, és a játszma során szinte végig őrizték két-három pontos előnyüket a vendéglátókkal szemben. A szett hajrájában sikerült kicsit lerázni a Jászberényt, és így az egyenlítés is összejött (20-25).

A harmadik játszmában hál' istennek ott folytatta Hollósy László együttese, ahol percekkel korábban abbahagyta: továbbra is remekül védekezett, és Józsa Zsuzsa vezetésével szépen, lassan ismét felőrölte ellenfelét, és végül hat ponttal nyert (17-25).

A negyedik szettre ismét az első játszmában látott Jászberény lépett pályára, sokkal kevesebb hibát vétettek a hazaiak, és újfent szorossá tudták tenni a párharcot. A játékrész során a kék-fehérek végig két-három pontos hátrányban követték a házigazdákat, akik bár le nem tudták szakítani a fővárosiakat, de fórjukat a játszma végéig megőrizték, így jöhetett a döntő játszma (25-19).

Az MTK Budapest az idei szezonban eddig négyszer játszott döntő szettet: a Nyíregyháza, a Békéscsaba, és a Gödöllő ellen alulmaradtak, azonban az ősszel épp a Jászberényt tudták legyőzni öt játszmában.

Az ötödik szett első két pontját az MTK Budapest szerezte, ezt követően viszont sebességet váltott a Jászberény, és bedarálta a kék-fehéreket. Hiába kért időt kétszer is Hollósy László, a hangos szurkolótáborral megerősített vendéglátók magabiztosan nyerték a szettet, és a találkozót (15-8).

Nincs veszve még persze semmi, szerdán folytatás, ahol hasonló játékkal, és kicsit bátrabb hozzáállással még simán meglehet az egyenlítés. 

Hollósy László: – Nyilván most nem vagyok túl boldog, mégis büszkék lehetünk a csapatra. Egyrészt volt tartása a csapatnak, felvette a verseny ellenfelével, másrészt meg is tudtuk lepni a Jászberényt, taktikailag is egész fegyelmezettek voltunk. Ezúttal a rutintalanságunk döntött a hazaiak javára, a kiélezett szituációkban megremegtek a kezek. A lényeg, hogy el kell felejteni a mai mérkőzést, és ezzel a hittel kell pályára lépnünk szerdán is. 

A Jászberényi RK videója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!