Medencéből a pástra

Fóris Erika korábban eredményes paralimpiai úszókat nevelt, most vívásban nyert aranyérmet a világkupán.

Aranyérmet szerzett a hollandiai Stadskanaalban rendezett kerekesszékes vívó világkupaversenyen a magyar női párbajtőr csapat. A Fóris Erika, Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla összeállítású együttes – a világranglistán elfoglalt előkelő helyezésének köszönhetően – kiemeltként érkezett a versenyre, így csak a legjobb négy között csatlakozott annak küzdelmeihez.

– Éremért mentünk, de ketten is megsérültek időközben, így a csapatverseny előtt le kellett ülnünk Nemcsik Zsolt szövetségi kapitánnyal, hogy kitaláljuk, hogyan tovább – mesélte Fóris Erika, az MTK Budapest vívója. – Bár én is bemelegítettem, és készen álltam a bevetésre, végül nélkülem is meg tudták nyerni a döntőt. Igaz, nem volt könnyű, szinte végig a lengyelek vezettek, Krajnyák Zsuzsi fordított az utolsó asszóban.

Nem ünnepelhetnek azonban sokáig Fóris Erikáék, sűrű nyár elébe néz az MTK Budapest versenyzője és a paralimpiai bronzérmes trió.

– Bő egy hónap múlva jön a következő világkupaverseny Varsóban, igaz, ezúttal az idő rövidsége miatt nem rendeznek csapatversenyeket, így csak egyéniben indulhatunk. Aztán szeptemberben nagy utazás vár ránk, Atlantában újra összeáll a párbajtőr csapat.

Talán nem mindenki tudja, de Fóris Erika annak idején az úszásról váltott vívásra. Előbbit igen magas szinten űzte, majd edzőként három paralimpián is járt, kiemelkedő munkáját állami kitüntetésekkel honorálták (2000-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet, négy évvel később Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet).

Ezek után joggal merül fel a kérdés, miért cserélte a medencét pástra.

– Kilenc évig versenyszerűen úsztam, a válogatott kerettagságig jutottam, világbajnoki hetedik hely a legjobb eredményen. Aztán egy idő után úgy éreztem, hogy megy el mellettem a világ, én pedig nem tudom vele tartani a lépést. Ekkor úgy döntöttem, kipróbálom magam edzőként: szinte azonnal munkába álltam, majd idővel megszereztem a szakedzői képesítést – emlékezett vissza Erika. – Eleinte furcsa volt korábbi csapattársaimat edzőként irányítani, de szerencsére a sikerek engem igazoltak, hogy érdemes rám hallgatniuk. Kilenc évig edzősködtem, jártam többek között Sydneyben, Athénban és Pekingben is a paralimpián. Athén volt a csúcs, mindkét tanítványom bronzérmes lett.

Ekkor még minden szépnek és jónak tűnt, ám Peking után nem várt fordulat következett.

– 2008 után megszűnt a szervezet, amely az akkori klubomat támogatta, az egyesület csődbe ment, a versenyzők pedig új csapat után néztek. Én is hátat fordítottam a sportnak, aztán négy év után elkezdett hiányozni – idézte fel ezt a nehéz időszakot az MTK Budapest versenyzője. – A londoni olimpia után épp a volt csapattársaim vetették fel egy beszélgetés során, hogy miért nem próbálom ki a vívást. Egyből megszerettem a sportágat, és azóta is itt vagyok. Eleinte furcsa volt edzőből ismét sportolóvá visszavedleni, de nem okozott problémát.

Ezt olvastad már?