Tenisz
Babos Tímea

Márton Anna boldogsága

Publikálva: 2015.07.15 Frissítve: 2015.07.20 Vívás

Első felnőtt világversenyén bronzérmet nyert Márton Anna, több, mint ígéretes az MTK balszárny. A verseny után a helyszínen nyilatkozott az egyesület legújabb csillaga és nevelőedzője.

– Nagyon szerettem volna nyolc közé jutni, ez volt a célom a verseny előtt. – értékelt Márton Anna, aki húszévesen felnőtt világbajnoki bronzérmet nyert. – Persze, azt is láttam, hogy ezért az olimpiai és világbajnok Zagunist kell legyőznöm. Azt a vb előtt is tudtam – a világranglistás helyezésem alapján –, hogy ez vár rám. Korábban egyszer vívtam vele tizenöt tusra, akkor épphogy kikaptam, úgyhogy nem tartottam tőle, és jól is ment a vívás. A görög lánnyal még sosem találkoztam direkt kieséses asszóban, óriási boldogság, hogy összejött az érem, nagyon sokat dolgoztam, dolgoztunk érte! Köszönöm a mesteremnek Gárdos Gábornak, Tibor bácsinak és Feri bácsinak, jöhet a csapatverseny!

– Panka első korosztályos világversenyen szerzett érme bronz volt, és most ez húszévesen a felnőttek között is összejött! – hajolt meg Gárdos Gábor, Márton Anna nevelőedzője, edzője és a válogatott edzője. – Gratulálok neki, és kívánom, hogy olyan eredményes felnőtt pályafutás kövesse ezt a harmadik helyezést, mint amilyen az utánpótlásban eltöltött évei alatt történt. Az elődöntő után persze mérgelődtem, de természetesen ez hatalmas eredmény! Ráadásul Zagunis ellen nagyszerűen vívott Panka, igazán büszke vagyok rá! Szeretném megköszönni a magyar válogatott menedzsmentjének, élén Csampa Zsolt elnökkel, hogy minden igényt kielégítő körülményeket biztosított a számunkra. És természetesen nagyon köszönök mindent Pézsa Tibor Mesternek, vezetőedzőnek és Gulácsi Ferenc kollégámnak. Ünneplésre nincs idő, egy nap regenerálódás, és jöhet a csapatverseny!

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!