Tenisz
Gálfi Dalma

Mártának a tizenkét fokos víz is jólesett a járvány alatt (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.08.11 Frissítve: 2020.08.09 Úszás

Az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott a 17 éves triatlonista, Kropkó Márta, aki egyesületünk úszószakosztályával is készül az előtte álló feladatokra.

Jól sikerült a szezon első jelentős viadala a fiatal tehetség számára, ugyanis a felnőtt mixváltó világbajnoki válogatóján, Lengyeltótiban a harmadik helyre futott be.

Eleve hatalmas megtiszteltetés volt, hogy meghívást kaptam a felnőtt elitek versenyére. Aztán a legjobban engem lepett meg, utána pedig a szüleimet – akik egyben az edzőim –,  hogy sikerült bejutnom a döntőbe, és dobogóra is tudtam állni. Jó verseny volt, a döntőben az úszást kicsit elrontottam, rossz rajtpozíciót választottam, de így sem vagyok elégedetlen a teljesítményemmel.

Mint mindenkinek, Mártának is a teljes forgatókönyvét átírta a koronavírus-járvány. Eleinte nehezen is viselte.

Elsőként az uszodák zártak be, így nem úszhattam, amit pedig a legjobban szeretek. Ezért a közeli, tizenkét fokos hőmérsékletű tóban vezettem le a felesleges úszóenergiáimat. Az is több volt, mint a semmi. A futó és kerékpáros edzéseket folytattam tovább, a szárazföldi edzésekkel együtt. Néhány hónapja kerültem az MTK Budapest úszócsapatába, ahol Tóth Ramon az edzőm, és nagyon élvezem vele a közös munkát.

Annak nem örült, hogy az előrehozott érettségiket a járvány miatt eltörölték, mert így jövőre, a tervezettnél több tárgyból kell vizsgáznia. Viszont az elmúlt hetekben már a külföldi edzőtábor is belefért a programba.

Nagyon jólesett, hogy ki tudtam szakadni az elmúlt hónapok – úgymond – házifogságából, kellett nagyon a környezetváltás. Külön örültem, hogy a svájci magaslati edzőtáborban találkoztam az egyik ottani barátnőmmel. A meghívásos verseny óta megnyertem a triatlon országos bajnokságot, ez nagy öröm számomra. Ami a hátralévő versenyeket illeti, nehéz előre jósolni, napról napra változik sok minden. Szeretnénk megcélozni a junior és ifjúsági Európa-bajnokságot is, illetve a junior Európa-kupa versenyeket. Már, ha megtartják.

Forrás: utanpotlassport.hu

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!