Kosárlabda női
Dömötör Petra

Már az örök városban edz

Publikálva: 2020.09.11 Frissítve: 2020.09.10 Tenisz

Az MTK Budapest teniszezője, Babos Tímea már a jövő heti, római tenisztorna helyszínén készül.

A 27 éves játékos New York-i tartózkodása azért ért véget idő előtt, mert partnere, Kristina Mladenovic egyike volt annak a tizenegy francia játékosnak, akik kapcsolatba kerültek a koronavírussal megfertőzött Benoit Paire-rel. Vasárnap Babos soproni otthonából tett közzé szomorú nyilatkozatot, szerdán pedig már az olasz fővárosból jelentkezett be Instagram-oldalán.

– Hiszem, hogy egyszer minden jóra fordul és próbálom azt is hinni, hogy egyébként minden okkal történik. Az elmúlt napok borzasztó eseményei után visszatért a mosoly az arcomra, hiszen végül úgy alakult, hogy el tudtam jönni Rómába – írta. – Róma az egyik kedvenc versenyen és városom. A történelem, az emberek, az ikonikus pályák vagy épp a pizza illata különlegessé teszik ezt a helyet. Ugyan idén a "buborék" miatt zárt kapus versenyként picit más lesz minden, de örülök, hogy itt lehetek és remélem, a mosolyom sokáig kitart majd – tette hozzá.

A világranglistán 101. Babos a selejtezőben kezd a Foro Italicóban, és stábjának tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy párosban indul-e, és ha igen, akkor kinek az oldalán. A salakpályás római verseny kvalifikációja szombaton rajtol.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!