Atlétika
Jankovics Dániel

Majdnem bravúr

Publikálva: 2017.05.05 Frissítve: 2017.05.05

Hatalmasat küzdött, de végül kikapott a legjobbját elvesztő MTK Törökbálint.

MAFC – MTK Törökbálint (U20) 78-74 (21-22, 15-13, 21-16, 21-23)

A papírforma nem a kék-fehérek mellett szólt: előzetesen mindenki az NB I/A második helyén végzett MAFC-ot tartotta a párharc esélyesének, a továbbjutást az NB I/B Nyugati csoportjából kiharcoló MTK Törökbálinttal szemben. Ehhez képest a csütörtöki találkozó egyenlő erők küzdelmét hozta.

Végig szoros volt a mérkőzés, fej-fej mellett haladtak a csapatok. A legnagyobb különbség a harmadik negyed derekán alakult ki, ekkor nyolc ponttal vezetett a MAFC (53-45), de hamarosan visszakapaszkodtak a törökbálintiak. Alig több mint két perccel a vége előtt viszont már Szarvas Gábor együttese vezetett (67-69), és jó helyzetük volt a négypontos előnyhöz. Ekkor az MTK egyik legmeghatározóbb játékosa, Horváth Kristóf a padlóra került, mint később kiderült: orrtörést szenvedett. Bár az MTK Törökbálint a végsőkig küzdött, végül alulmaradt ellenfelével szemben.

A kék-fehérek pénteken az 5-8.helyért folytatják az országos döntőben, elsőként a TF-Budapest lesz a törökbálintiak ellenfele.

Horváth Kristófnak ezúton is jobbulást kívánunk!

Szarvas Gábor:Velünk mindenki teljes mértékben meglepetéscsapatként számolt ebben a mezőnyben és nem tartottak bennünket esélyesnek a MAFC ellen. Ennek ellenére nem tudok örülni az eredménynek, mivel nem sikerült győznünk, pedig mindent megtettünk. Nem szeretném erre fogni, de érzésem szerint két játékvezetői hiba is sújtott bennünket a végjátékban. Az ötödik helyért pedig harcolni fogunk a további két napon.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!