Atlétika
Jankovics Dániel
Szurkolói kártyához lehet jutni szombaton, a Fáy utcában
Az MTK Budapest egyeztetett a drukkerekkel
A Magyar Labdarúgó Szövetség ma nyilvánosságra hozott döntésével összefüggésben, mely szerint a Szövetség az új bajnoki szezonban nem teszi kötelezővé a szurkolói kártya használatát, az MTK Budapest vezetősége haladéktalanul egyeztet a klub szurkolóival, a szurkolói szervezetek és csoportok képviselőivel és a véleményük figyelembe vételével, velük közösen kíván dönteni a kérdésben.
Döntés született az MLSZ székházában, melynek értelmében, visszatérhetnek a magyar stadionok lelátóira azok a szurkolók is, akik ellenérzéssel viseltettek a szurkolói kártya kötelező használatával kapcsolatban. A kártya mostantól nem kötelezettség, hanem lehetőség.
Az MTK Budapest – Paksi FC találkozóra, a 2015. február 27-én, pénteken 19 óra 00 perckor kezdődő mérkőzésre – a hatályos jogszabályok szerint – csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Bozsik Stadionba, és csak szurkolói kártyával lehet jegyet vásárolni.
Szurkolói kártya kiváltási lehetőség: ma (szeptember 24. szerda) 11.00-16.00. óra között, a Hidegkuti Nándor Stadionban
Figyelemmel a látogatói igényekre, a héten több alkalommal délelőtt is átvehető a dokumentum.
A Magyar Labdarúgó Szövetséggel, a rendőri szervekkel és a Ferencvárosi Torna Clubbal történt egyeztetés után a következőkről tájékoztatjuk szurkolóinkat:
Mint ismert, a sportról szóló 2004. évi I. törvény értelmében az élvonalbeli csapatok bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzéseire 2013. július 1-től csak névre szóló jegyekkel lehet belépni. A névre szóló belépőjegy megvásárlása jelentős időt vesz igénybe, a hagyományos, helyszíni, mérkőzésnapi jegyvásárlás a rögzítendő adatok miatt csak nehézségek árán biztosítható. A szurkolói kártya a bérletek kiváltásához is szükséges.