Atlétika
Szabó Beatrix
Félidőben még előnyben voltak a vendégek, de a végén mégsem örülhettek.
Csató Sándor együtteséhez kerül kölcsönbe.
A fiatal kor okozta hullámzás ellenére jól zárt a második csapat
A Diósgyőr felnőtt keretének támadóit is hatástalanították a fiatalok.
Az eső nem, de a gólok záporoztak a borús időben lejátszott bajnoki mérkőzésen.
Hátrányból mentett pontot a második csapat.
Szatmári István és Csicsek Levente nyilatkozott a vasárnapi bajnokit követően.
Hiába vezetett félidőben a vendég Nyírbátor, a végén a kék-fehérek örülhettek.
A héten megkezdődnek az Európa-liga selejtezői. Az utanpotlassport.hu írása a magyar kupacsapatok - köztük az MTK Budapest - keretében lévő fiatalokkal foglalkozik.
Az MTK Budapest „B” csapata is követte az „A”-sokat, és kétgólos győzelmet aratott.
12 | Következő oldal » |
---|